Király Nóra: várható volt a családtámogatások 2023-as bővítése

Várható volt a családtámogatások 2023-as bővítése, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök többször kijelentette, hogy a magyar kormány nem akarja a családokkal megfizettetni a jelenlegi gazdasági válság és a szomszédunkban elhúzódó háború árát - jelentette ki a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) alapítója hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Király Nóra azt mondta: pozitív, hogy a magyar kormánynak pontos elképzelése van, hogy miként fogja kezelni a gazdasági válságot. Ezért hozta létre a kormány egy hónapja a rezsi- és honvédelmi alapot, és pontosan kijelölte azokat a területeket, ahonnan a következő évben a költségvetési hiányt fogják fedezni - tette hozzá.
    

A 2023-as költségvetés tervezetéből - folytatta - körvonalazódni látszik, hogy megmarad a családtámogatások rendszere. A kormány kiemelten kezeli, hogy a magyar családok saját tulajdonú, felújított otthonban tudjanak élni, hiszen ez ad olyan biztonságot nekik, amelynek köszönhetően folyamatosan javulnak a demográfia mutatók - közölte a Ficsak-elnök.
    

Továbbra is elérhető lesz a babaváró támogatás, sőt a 2023-as költségvetésben tovább növelik a támogatás keretét; a kormány komoly összegeket fordít a nők munkaerőpiacra visszatérésének segítésére, a jelzáloghitel csökkentésére, sőt a költségvetési tervezetből kiindulva további támogatási formákra is lehet számítani - sorolta.
   

Király Nóra úgy fogalmazott, hogy a családok anyagi biztonságát az árstopok is nagyban segítették, továbbá ezeknek köszönhetően nem szállt el annyira az infláció, mint más európai országokban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

http://ujhazak.com