Kirívó bűncselekmény nem történt a nyáron sem a Balatonnál, sem a Velencei-tónál

A közhangulatot negatívan befolyásoló, kirívó bűncselekmények nem történtek sem a Balatonnál, sem a Velencei-tónál a nyári főszezonban - jelentette ki a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság soros elnöke a bizottság gárdonyi turisztikai idényzáró értekezlete után.Vörös Ferenc ezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a két kiemelt turisztikai centrumban június 1. és szeptember 15.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

között vagyon elleni bűncselekményekből 21 százalékkal kevesebb volt mint tavaly, miközben az előző évhez képest a tulajdon elleni bűncselekmények 35 százalékkal csökkentek.

    
A közutakon is javulást mutatnak a statisztikák: két százalékkal kevesebb sérüléssel járó közúti baleset történt, míg a halálos balesetek száma 47 százalékos csökkenést mutat ebben az időszakban - tette hozzá. Jelezte, hogy a Balatonból 262 esetben mentettek ki embereket, a Velencei-tóból hetvenszer. Heten fulladtak a Balatonba, a Velencei-tónál viszont nem volt haláleset. Megjegyezte, hogy a halálesetek egyike sem kirívó jogsértésből adódott, a felelőtlenség és a rossz egészségi állapot volt a két jellemző ok.
    

Vörös Ferenc megemlítette, hogy bár a Zala, a Somogy, a Veszprém és a Fejér megyei rendőrségek szakmai munkáját a nyári szezonban utóbbi koordinálta, a négy rendőr-főkapitányság nem csak a saját erejére támaszkodhatott, igen sok segítséget kaptak a Készenléti Rendőrségtől és a polgárőrségektől. A turisztikai évadban akadtak kiemelt rendezvények, amelyek komolyabb rendőri biztosítást igényeltek, ilyen volt Kapolcson a Művészetek Völgye, Alsóörsön az Open Road Fest, Zamárdiban a Balaton Sound és a Red Bull Air Race, Velencén az EFOTT, Igar-Dádpusztán az O.Z.O.R.A. fesztivál, a tóátúszások, valamint a Kékszalag vitorlásverseny.
    

A megnövekedett közúti forgalommal kapcsolatban az ezredes elmondta: akadt olyan nap a nyár folyamán, amikor az M7-es autópályán annyi jármű közlekedett a Velencei-tó és a Balaton irányába, hogy ha sorba rendezték volna őket, Budapesttől Dubrovnikig ért volna a sor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com