Kishajók vizsgáztatásával trükköztek, vádat emelt az ügyészség

Kishajók műszaki vizsgáztatásával trükközők ellen, korrupciós ügyben emelt vádat a Fővárosi Főügyészség, a közlekedési hatóság egyik volt alkalmazottja is érintett.A Fővárosi Főügyészség huszonhét rendbeli, előnyért hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette, hivatali vesztegetés, továbbá hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bántette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

    
Az ügyről - amelyben huszonhat hajótulajdonos, illetve egy hivatalos személy és egy civil közvetítő szerepel vádlottként - azt közölték pénteken az MTI-vel, hogy egy hajóbiztonsági ügyekben eljáró hivatalos személy - vesztegetési pénz ellenében - kishajók műszaki vizsgáztatásánál eltekintett a járművek szemléjétől.
    

A "hivatalos személy" kapcsán megjegyezték, hogy 2016 augusztusa és 2017 májusa között a közlekedési hatóságnál dolgozott hajóüzembiztonsági és regiszteri referensként. A civil közvetítő a megélhetését már évek óta abból biztosította, hogy megbízási díj ellenében eljárt a hajótulajdonosok képviseletében a vízi járművekkel kapcsolatos hatósági ügyintézések során.
    

Felhívták a figyelmet arra, hogy a jogszabályok alapján a kishajók üzembe helyezéséhez, valamint az időszakos műszaki vizsgához a tulajdonosok kötelesek bemutatni a hajót a hatóság eljáró tagjának (kvázi műszaki vizsga, mint a gépkocsiknál). A szemlére a hatóság által előre meghatározott helyen és időpontban kerülhet sor, a tulajdonosnak kötelessége odaszállítani a vízi járművet - tették hozzá.
    

A vizsgáztató hivatalos személy a vád szerint 2016-ban felajánlotta a - munkájuk révén már évek óta ismert - közvetítőként eljáró férfinak, hogy anyagi ellenszolgáltatásért cserébe eltekint a hajók tényleges szemléjétől, így a tulajdonosoknak a hajót nem kell odaszállítaniuk a vizsga helyszínére. A közvetítőnek annyit kellett tennie, hogy eljuttatta neki a szükséges papírokat, valamint fotókat készített (vagy készíttetett a tulajdonosokkal) a hajókról, és az alapján a hivatalos személy kiállított egy valótlan tartalmú hajóvizsgálati jegyzőkönyvet.
    

A fotókat a vizsgáztató a hivatalos iratok között helyezte el, hogy ezzel is megteremtse a szemle látszatát. Mindezek alapján a hatóság kiállította a nemzetközi hajólevelet, illetve amikor csak hosszabbítani kellett a műszaki érvényességet, a hivatalos személy kézzel rávezette az új lejárati időt a már meglévő hajólevélre.
    

A szemlén való megjelenés nélküli vizsgáztatás lehetőségét minden esetben a közvetítő ajánlotta fel a hajótulajdonosoknak azt is közölve, hogy ezért cserébe hivatalos személyt vesztegetnek meg. A hajótulajdonosok a hivatalos személlyel nem is találkoztak.
 A hivatalos személy minden esetben 15 ezer forintot kapott azért, hogy az adott hajónak ne kelljen megjelennie a vizsgán. A civil közvetítő által zsebre tett összeg változó volt: kért egy bizonyos összeget az adott tulajdonostól, ami tartalmazott mindent (a vizsgadíjat és a hivatalos személynek fizetendő összeget is), és ami a végén ebből maradt, az volt az ő haszna.
    

A főügyészség a hivatalos személy és a közvetítő estében végrehajtandó börtönbüntetés és pénzbüntetés, a hajótulajdonosok esetében pedig felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A hajótulajdonosok közül tizennégy esetben már büntetővégzés született, a vád szerinti minősítéssel. A rájuk kiszabott - nem jogerős - büntetés 1 év börtönbüntetés 2 évre felfüggesztve - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com