Kishajókikötőt alakítottak ki a Tiszán Szegednél

Negyvennyolc férőhelyes kishajókikötőt alakítottak ki a Tiszán Szeged belvárosában, a beruházás a Partfürdő szabadidőpark és kemping 300 millió forintból megvalósuló fejlesztésének része - közölte a városfejlesztési alpolgármester hétfőn a csongrád-csanádi megyeszékhelyen.Nagy Sándor (Momentum) a létesítmény átadásán úgy fogalmazott, ahhoz, hogy a Tisza valóban Szeged főutcájává váljon, szükség van arra, hogy a folyó megközelíthető legyen, ott élményekkel szolgáló attrakciók várják a helybélieket és a turistákat.

    
A Partfürdőt uniós támogatással megvalósuló programban fejlesztették. Elkészült egy 250 méteres parti sétány, két-két gyermekjátszótér, strandfoci, illetve röplabdapálya, 300 méteres partszakaszon pedig horgászpályát alakítottak ki. Az önkormányzat saját forrásaiból bővítette a terület villamosenergia-ellátását is - közölte az alpolgármester.
    

A 300 millió forintos fejlesztés utolsó beruházása a város központjában, a Belvedere palotával szemben, a Tisza újszegedi oldalán, a szegedi Mahart Tisza Yacht Kft. által épített kishajókikötő. Az úszómű a pihenni vágyók mellett kiszolgálja a vízi sportok kedvelőit, a vízitúrázókat, horgászokat is. Az úszóművet 15 méteres bejáró kapcsolja össze a parttal. Központi, több mint 300 négyzetméteres mólója elsődlegesen vízi pihenőhelyként működik. Ehhez az egységhez 96 méteres kikötőmóló kapcsolódik, melynél 48 hajó helyezhető el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com