Kiszelly Zoltán: nehéz helyzetben van az Európai Bizottság új elnöke

A bizottsági tagok nagyszámú cserélődése miatt nehéz helyzetben van Ursula von der Leyen, a november elején megalakuló Európai Bizottság elnöke - mondta a XXI. Század Intézet regionális igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.Kiszelly Zoltán jelezte: a bizottsági tagok mindössze 30-40 százaléka nem változik, de a szokásjog szerint ők sem tarthatják meg eddigi feladatkörüket. Az új biztosi kollégium összetétele már körvonalazódni látszik, de Ursula von der Leyennek a személyi kérdéseken túl a jelöltek és a feladatkörök párosításáról is döntenie kell az augusztus 26. és a jelöltek szeptemberi parlamenti meghallgatása közötti rövid időszakban - magyarázta.

    
Elmondta: a tagállami kormányok bizottsági tagnak általában minisztereket, legtöbbször külügyminisztereket és kimagasló arányban pénzügyminisztereket, illetve gazdasági minisztereket jelölnek. A bizottsági tagok új feladatköre nagyban függ előző pozíciójuktól, és vannak olyan hatáskörök, amelyeket az országok ambicionálnak - jegyezte meg.
    

Magyarország biztosjelöltje, Trócsányi László igazságügy miniszter például azt jelezte, hogy legszívesebben szomszédságpolitikával foglalkozna - emlékeztetett Kiszelly Zoltán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

http://ujhazak.com