Kiszúrták a gyanús triót

A Gödöllői Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai szabadidejükben fogtak el egy lopás miatt körözött férfit.Három gyanús férfira lett figyelmes augusztus 5-én reggel a szadai körzeti megbízott. Nyitrai Ákos r.

főtörzsőrmester éppen szabadnapos volt, amikor Galgamácsa egyik utcájában azt látta, hogy egy trió egy üzlet előtti kerékpártároló körül ólálkodik. Felhívta a szintén szabadnapos munkatársát, Mogyorósi László r. főtörzszászlóst.

A galgamácsa-vácegresi körzeti megbízott azonnal a társa segítségére sietett. Mindketten szolgálatba helyezték magukat és perceken belül kiderült, hogy a gyanú nem volt alaptalan. Igazoltatták a csapat tagjait, akik közül a váci Cs. Viktor ellen körözés volt érvényben. A 25 éves fiatalembert a balassagyarmati rendőrök lopás miatt keresték. Így a szabadnapos zsaruk az aszódi kollégákat is a helyszínre hívták, akik elfogták és előállították a tolvajt.

Mogyorósi László elmondta, hogy ha valami gyanús dolgot észlelnek, azt nem hagyják szó nélkül a pihenőnapjukon sem. A két szemfüles rendőrt Pest vármegye rendőrfőkapitánya jutalmazta meg példás helytállásáért, akik szolgálaton kívül is rendőri hivatásukhoz méltó módon cselekedtek.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com