Kiterjesztik a veszélyeztetett munkakörökben dolgozók tesztelését Egerben

Újabb gyorstesztszállítmány önerős beszerzését követően kiterjesztik a veszélyeztetett munkakörökben dolgozók koronavírus-szűrését Egerben - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján a város polgármestere.Mirkóczki Ádám elmondta: a napokban 1600 gyorstesztet kapott, illetve kap meg a hevesi megyeszékhely az önkormányzat által megrendelt és a helyi költségvetésből finanszírozott mennyiségből.  


Miután az idősotthonok lakóinak és a szociális szféra dolgozóinak szűrése már megtörtént, az új szállítmány lehetővé teszi a kör bővítését - tette hozzá. Tájékoztatása szerint ezért orvosi felügyelet és szakasszisztencia mellet a Városháza üvegtermében várják tesztelésre önkéntes alapon mindazokat, akik sok emberrel találkoznak munkájuk során. Példaként említette a postásokat, hivatali dolgozókat, ügyfélszolgálatosokat, egészségügyi dolgozókat, ételkiszállítókat, valamint a szállásadókat.
    

Kiemelte: a jelentkezők egy önkormányzat által megadott zöld számon, időpont-egyeztetést követően, munkáltatói igazolással vehetik igénybe az ingyenes szolgáltatást. "Azzal, ha ily módon sikerül kiszűrni újabb vírushordozókat, sokat tehetünk az egriek egészségéért" - jegyezte meg a városvezető. Mirkóczki Ádám arról is beszélt: az egri vízilabdaklub csődjével kapcsolatban az elmúlt napokban számos "hazug vád" illette személyét és az önkormányzatot.


Aláhúzta: az Eger idei költségvetéséből a sportág támogatására szánt 68 millió forintot eddig azért nem kapta meg a klub, mert az elmúlt évi támogatással nem tudott szabályszerűen elszámolni. Közölte: "felelősséget érezve a 110 éves szervezet és a több száz itt sportoló fiatal, valamint a munkatársak iránt" soron kívül átutalják a támogatást, amennyiben a klub az elmúlt másfél év minden pénzügyi dokumentumát az önkormányzat belső ellenőreinek és adószakértőinek rendelkezésére bocsátja.
   

A témához kapcsolódva újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a város mintegy 45 milliárdos költségvetéséből a sporttámogatások az elmúlt időszakban évente 140 millió forint körüli összeget tettek ki. Ezt az előző városvezetés szégyenének nevezte és emlékeztetett: a múlt év őszén megalakult új egri közgyűlés az erre szánt forrásokat 200 millió forint fölé emelte, mely még mindig kevés ahhoz képest, hogy hasonló méretű városok mennyit fordítanak ilyen célokra.
    

Ugyancsak kérdésre válaszolva közölte: még ebben az évben tervezi egy 1,25 méter széles és mintegy 1,5 kilométer hosszú rekortán futópálya kialakítását az Érsekkertban, mely "évtizedes adóssága a városnak".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com