KKM: átadta az amerikai külügyminisztérium a washingtoni magyar nagykövet elfogadó nyilatkozatát

Átadta az Egyesült Államok külügyminisztériuma Magyarország washingtoni nagykövetségének az új magyar nagykövet, Szemerkényi Réka elfogadó nyilatkozatát szerdán - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőosztálya csütörtökön az MTI-vel.

Colleen Bell Portrait SessionA tárca közleménye szerint az erre vonatkozó kérelmet a KKM tavaly november 21-én nyújtotta be, tehát az eljárás pontosan megfelel az átlagos két hónapos amerikai időtartamnak.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Rádió szerda reggeli műsorában azt mondta, nincs késés abban a folyamatban, amelynek során Szemerkényi Réka, Magyarország új washingtoni nagykövete elfoglalja a posztját. Hangsúlyozta, hogy Szapáry György személyében ma is nagyköveti szinten képviselteti magát Magyarország az Egyesült Államokban.

Szemerkényi Réka elfogadó nyilatkozatát november végén kérték ki az amerikai külügyi tárcától és az ezzel kapcsolatos eljárás mintegy 2 hónapot vesz igénybe. Az amerikai külügyi tárcától azt a jelzést kapták, hogy hamarosan megérkezik a fogadó nyilatkozat - mondta a miniszter.

Colleen Bell, az Egyesült Államok új budapesti nagykövete szerdán adta át megbízólevelét Áder János köztársasági elnöknek.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com