KKM: az álhírekkel ellentétben Magyarország nem vásárolt rossz minőségű maszkokat Kínából

Az álhírekkel ellentétben Magyarország nem vásárolt rossz minőségű maszkokat Kínából - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) csütörtökön, az MTI-vel.A tárca "Gyurcsány Ferenc zavarkeltése és a baloldali álhírek ellen" című közleményében arra reagált, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) napközben sajtóhírekre hivatkozva azt közölte, a külügyminisztérium több millió darabot vásárolt abból a maszktípusból, amire az Európai Unió termékriasztási rendszere figyelmeztetést adott ki fertőzésveszély miatt.

    
A minisztérium emlékeztetett, a járvány első hulláma alatt elképesztő verseny zajlott a védekezéshez szükséges eszközökért, így a maszkokért is, az egész világ Kínában állt sorban. "150 millió maszkot vásároltunk a védekezés frontvonalában dolgozó orvosoknak, ápolóknak" - fejtették ki, hozzátéve, "az egyik beszállító - aki a 150 millióból 9 millió maszkot hozott - esetleges forrásként egy olyan céget is feltűntetett, amely terméke nem megfelelő".
    

A KKM kiemelte ugyanakkor, hogy a nem megfelelő terméket kínáló céggel megállapodás nem született, tehát ettől a cégtől maszkot nem vásároltak. A tárca hangsúlyozta, a kormány a maszkok, lélegeztetőgépek és vakcinák vásárlásánál is kizárólag a magyar emberek egészségének és életének védelmét tartotta és tartja szem előtt. "A baloldal ezzel szemben kamuvideókat gyártott, folyamatosan hazudozik, és oltásellenes politikát folytat" - tette hozzá a minisztérium.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com