KKM: nincs magyar érintettje a portugáliai és spanyolországi erdőtüzeknek

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) jelenlegi tudomása szerint nincs magyar érintettje a Portugáliában és Spanyolországban tomboló erdőtüzeknek - közölte a tárca hétfő kora délután az MTI-vel.A KKM azt írta: megrendülve értesültek a Spanyolországot és Portugáliát ismételten sújtó, eddigi információk szerint csak az utóbbi országban harmincegy halálos áldozatot követelő tűzvészekről, amelyek súlyos károkat okoztak és több száz ember evakuálását tették szükségessé.

    
A konzuli szolgálat folyamatos kapcsolatban áll a hatóságokkal és a regisztrált magyar állampolgárokkal, jelenlegi tudomásuk szerint a katasztrófának nincs magyar érintettje. A KKM őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, a sérülteknek pedig mielőbbi gyógyulást kívánt. Portugáliában becslések szerint az év eleje óta már 216 ezer hektár növényzet vált a lángok martalékává.


Északnyugat-Spanyolországban is erdőtüzek pusztítanak, a spanyol hatóságok eddig három halálos áldozatról adtak hírt. A tüzeket az okozta, hogy a térségben hónapok óta súlyos szárazság van, és az évszakhoz képest magas hőmérsékleteket mérnek. A lángokat felerősítették és szétterjesztették a Brit-szigetek irányába tartó Ophelia hurrikán széllökései.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Azokban a gyermekvédelmi intézményekben, amelyeket a rendőrség fokozottan felügyel, a napokban több munkatársunk jelent meg abból a célból, hogy megismerjük, felmérjük a helyi viszonyokat.

http://ujhazak.com