KKM: senki sem veszélyezteti a tanszabadságot

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint nem kell a New York állam kormányzójával a Közép-Európai Egyetemről (CEU) folytatott tárgyalásokon megvédeni a magyarországi tanszabadságot, mert azt senki nem veszélyezteti.A tárca ezt arra reagálva közölte szombaton az MTI-vel, hogy a magyar kormány képviselői pénteken folytattak tárgyalást Andrew Cuomóval, New York állam kormányzójával a CEU-ról. A kormányzó eredményesnek nevezte a találkozót és elmondta, "azért találkoztunk, hogy megvitassuk a CEU magyarországi folyamatos jelenlétét fenyegető új törvényt és a tanszabadság megőrzésének sürgős szükségességét".

A KKM erre reagálva közölte: Magyarországon senki sem veszélyezteti a tanszabadságot, és a tárgyalásoknak nem célja a magyar törvény megváltoztatása, ugyanis a törvényalkotás Magyarországon a parlament feladata, és nem külföldi szereplőké. Hozzátették: a tárgyalásoknak azonban célja, hogy megvizsgálják, mely külföldi egyetem felel meg a magyar törvényi előírásoknak.


Altusz Kristóf miniszterelnöki megbízott a közlemény szerint szintén eredményesnek minősítette a tárgyalásokat. Közölték továbbá: az előírásokat egyáltalán nem kifogásolják kínai, malajziai és thaiföldi tárgyalópartnereik, és a háromból két amerikai egyetem is együttműködőnek mutatkozik. A magyar előírásokat nem kifogásolta az amerikai kormány oktatási minisztere sem - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com