Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János (2. rész)

Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János köztársasági elnök, az államfő ezt szombaton jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján. Az államfő azt is bejelentette, megújult az Élő bolygónk (www.elobolygonk.hu) honlap, ahol a klímaváltozás megelőzése szempontjából fontos írásokat szemléznek majd.A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnak Áder János az alapítója, kuratóriumi elnöke Martonyi János korábbi külügyminiszter, tagja pedig Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, valamint Szűcs Gábor klímavédelmi szakértő.

    
Áder János elmondta: az alapítványt abból az összegből hozta létre, amit a Magyarországról kivándorolt és Manchesterben 2013-ban elhunyt Balázs Miklós elektormérnök hagyományozott a hivatalban lévő köztársasági elnökre azzal, hogy fordítsa a pénzt Magyarország népének javára. Mint mondta, a 234 396 font és 66 penny 2016 januárjában érkezett meg egy ügyvédi letéti számlára.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hozzátette: hosszas gondolkodás után úgy döntöttek, az örökhagyó akaratát azzal tudják a legjobban szolgálni, ha nem egyszeri alkalomra költik az örökséget, hanem megpróbálják hosszú távon jó célra felhasználni.
    

Megjegyezte: erős ösztönzést adott ahhoz, hogy végül klímavédelmi alapítványra fordítsák a pénzt, hogy a 2015-ös párizsi klímacsúcs után többen is biztatták a munka folytatására. Elmondta: Martonyi Jánost nemzetközi tapasztalata, jogi tudása és a téma iránti érdeklődése révén, Vizi E. Szilvesztert a tudományos világban meglévő kapcsolatai és a Friends of Hungary-ban szerzett tapasztalatai miatt kérte fel az alapítvány munkájában való részvételre, Szűcs Gábor pedig évek óta segíti munkáját klímavédelmi szakértőként.
    

Martonyi János, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, a legtöbb globális kockázat közvetve vagy közvetlenül összefügg az emberi tevékenységgel, ezért indokolt azt vizsgálni, mit lehet tenni ezek megelőzésére. Felhívta a figyelmet arra, a klímaváltozás összefügg a természeti katasztrófákkal, terrorizmussal, migrációval. Kitért arra, biztos abban, az alapítvány segítségével hozzájárulhatnak a globális kockázatok, a klímaváltozás hatásainak leküzdéséhez.
    

Vizi E. Szilveszter is arról beszélt, korunk emberének hallatlanul nagy a felelőssége abban, hogyan változtatja meg azt a bolygót, amit örökölt. Megjegyezte: éppen a tudomány exponenciális növekedésének eredménye, hogy az ember kezében olyan hihetetlen hatalom összpontosult, hogy képes elpusztítani a bolygót.
    

A köztársasági elnök hangsúlyozta, minden jogi, adminisztrációs és technikai feltétel adott, hogy az alapítvány megkezdhesse munkáját. Áder János szólt arról is, hogy online szemlét indítanak a megújított www.elobolygonk.hu segítségével. (A honlapot a 2015-ös párizsi klímacsúcs alatt hozta létre a köztársasági elnök, a honlapon regisztrálók csatlakoztak Al Gore volt amerikai alelnök kezdeményezéséhez, amelynek célja az volt, hogy a klímacsúcs előtt egymilliárd támogatót szerezzen, és ezzel egy ambiciózusabb megállapodást kényszerítsenek ki a politikusokból.)
    

A megújult honlap célja, hogy növeljük az olvasók tudását, ismereteit a klímaváltozással kapcsolatban, illetve felmutassunk egyéni és közösségi megoldásokat - mondta. A honlapon összegyűjtik a magyar és nemzetközi portálokon megtalálható releváns információkat, amelyek a klímaváltozással kapcsolatban, minden korosztályhoz szólnak.
   

A honlapon klímahíreket, innovatív trendeket, zene- és programajánlót is közölnek, az "Én mit tehetek" menüben pedig gyakorlati tanácsokat is adnak a környezetvédelemhez. A köztársasági elnököt kérdezték a paksi atomerőmű bővítéséről, erről Áder János azt mondta: az egyik cél, hogy a klímaváltozást okozó gázokért felelős fosszilis energiahordozók használatát visszaszorítsuk, a másik, hogy megtartsuk a fejlődés további feltételeit, ezért energiára van szükségünk.


Mint mondta, amíg nem tudjuk megoldani a fölösleges nap- és szélenergia tárolását, alaperőművekre van szükség, ma ezt az üvegházhatású gázok növelése nélkül csak nukleáris erőművel lehet elérni.

  
(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

http://ujhazak.com