Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János

Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János köztársasági elnök, az államfő ezt szombaton jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján. Az államfő azt is bejelentette, megújult az Élő bolygónk (www.elobolygonk.hu) honlap, ahol a klímaváltozás megelőzése szempontjából fontos írásokat szemléznek majd.A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnak Áder János az alapítója, kuratóriumi tagja Martonyi János korábbi külügyminiszter, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, valamint Szűcs Gábor klímavédelmi szakértő.

    
Áder János elmondta: az alapítványt abból az összegből hozta létre, amit a Magyarországról kivándorolt és Manchesterben 2013-ban elhunyt Balázs Miklós elektormérnök hagyományozott a hivatalban lévő köztársasági elnökre azzal, hogy fordítsa a pénzt Magyarország népének javára.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Egy rendelés buktatta le

Egy rendelés buktatta le

Interneten rendelt kábítószert egy 32 éves hajdúszoboszlói férfi, a futár mellett a rendőrök is házhoz érkeztek.

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

A terézvárosi rendőrök azonosították a férfit, aki választási plakátokat vágott le, majd bántalmazta a szemtanút, aki ezt mobiltelefonnal felvette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Gyorsan intézkedtek a lengyeltóti járőrök.

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Egy esztergomi férfi felhasznált egy talált bankkártyát a mellette lévő PIN-kóddal, a dorogi nyomozók rövid időn belül azonosították.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma.

Vigyázzunk az értékeinkre!

Vigyázzunk az értékeinkre!

Felesleges kockázatot vállal, aki a nyitott autóban hagyja az indítókulcsot.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a rendőrség a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét - közölték a police.hu oldalon hétfőn.

http://ujhazak.com