Klórgáz szivárgása miatt százhúsz embert menekítettek ki a túrkevei strandról

A gépházból szivárgó klórgáz miatt százhúsz embert menekítettek ki a Túrkevei Termál- és Élményfürdő, Apartman és Kemping létesítményeiből kedd délelőtt - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense az MTI-vel.Németh Ádám elmondta: víztisztítás során két vegyszer vegyítése okozott mérgező gázfejlődést, ami miatt rosszul lettek a fürdőzők.

Az esethez a mezőtúri hivatásos, a túrkevei önkéntes tűzoltók mellett a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat és a katasztrófavédelmi mobil labor is kivonult a helyszínre. Az egységek a gépház százméteres körzetét lezárták, továbbá a szomszédos kempinget is kiürítették. Ez azt jelentette, hogy százhúsz embernek kellett ideiglenesen elhagynia a tartózkodási helyét - tette hozzá.

A katasztrófavédelmi mobil labor folyamatosan méréseket végzett, és az egészségügyi határértéket el nem érő szivárgás elérésekor kezdődhetett meg a szivárgó anyag átfejtése - mondta, jelezve: egy ezzel foglalkozó cég érkezett a helyszínre, a gépház tartályából átfejtette ezt az anyagot teherautóra és elszállította.
A kempingbe azóta mindenki visszatérhetett.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az esettel kapcsolatban a Mezőtúri Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást. Nem hivatalos információk szerint tizennégy embert kellett kórházba szállítani.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

http://ujhazak.com