KMKF: napirenden az úzvölgyi katonatemetőben történtek

Az úzvölgyi katonatemetőben történtek és az ügy legújabb fejleményei, valamint a délvidéki magyar helységnévtáblák visszaállítása szerepelt a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma társadalmi szervezetek munkacsoportja szerdai budapesti ülésének napirendjén.Pánczél Károly, a testület fideszes társelnöke újságíróknak elmondta: a tanácskozáson Tánczos Barna RMDSZ-szenátor adott tájékoztatást a katonatemetőben történtekről, illetve a legújabb fejleményekről. Ott tartunk ma, a 21. század elején, hogy már a temetőinket, és a sírjainkat kell védelmezni - fogalmazott.

  
A társelnök közölte: Tánczos Barna tájékoztatása szerint mind a román kulturális minisztérium, mind a hadügyminisztérium nyilatkozata alapján törvénytelen, amit a dormánfalvi polgármester és önkormányzat tett ez ügyben, nem volt engedélyük a keresztek felállítására.

A Bákó megyei prefektus is felszólította a dormánfalvi önkormányzatot, hogy a vonatkozó határozataikat vonják vissza - tette hozzá.
    

Pánczél Károly kiemelte: a magyar honvédelmi tárca ragaszkodik ahhoz, hogy a sírok fölé került román kereszteket távolítsák el, bizonyítani tudják ugyanis, hogy ott a monarchia osztrák és magyar katonái nyugszanak. Az ügyben a magyar külügyi és honvédelmi tárca támogatására továbbra is számíthat a székelyföldi magyarság - hangoztatta.
    

Bencsik János (Jobbik), a bizottság ellenzéki társelnöke kiemelte: ami történt, az a legmegrendítőbb nemzetpolitikai eseménye volt a magyarságnak az idei évben, az egész Kárpát-medencei magyarságot megrázták azok a képsorok, amelyek az erőszakos román temetőfoglalókról készültek Úzvölgyében. Azt mondta, bár vannak kedvező jelek, köztük a magyarokra kirótt pénzbírságok visszavonása, nagyon sok a kedvezőtlen fejlemény.
    

Minden szerv megerősítette, hogy törvénytelenül helyezték ki a kereszteket, a jog és az igazságosság a magyar oldalon áll, de mégis azt látják, hogy a törvényesség betartását a legfelsőbb szintekig szabotálják - folytatta. Kijelentette: nem lehet hagyni, hogy ebben az ügyben további érdeksérelem érje az erdélyi magyar közösséget.
    

Tánczos Barna RMDSZ-szenátor megköszönte a bizottság támogatását, mint mondta, ez újabb erőt ad Székelyföldön a küzdelemhez. Kiemelte a magyar kormány határozott fellépését az ügyben, és azokat a felszólításokat, amelyek arra késztették a román felet, hogy a "lendületből visszavegyen". Nem az erőszak és a kegyeletsértés a megoldás Úzvölgyében, hanem a partnerség - hangsúlyozta.     
    

Romániában ugyanakkor új szelek fújnak - utalt az újonnan megválasztott miniszterelnökre és az ország új kormányára. Rámutatott: az új hadügyminiszter sokkal nyitottabbnak bizonyult, és már vannak eredmények. Elindult a konkrét megegyezést célul kitűző folyamat - tette hozzá. Reményének adott hangot, hogy vissza tudják állítani a temető sértetlenségét, és a magyar honvédek, hősök is újra megkapják azt a tiszteletet, ami kijár nekik.
    

Az ülésen meghallgatták Hajnal Jenőt, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét, a délvidéki magyarság képviselőjét is azokról az eredményekről, amelyeket a magyar helységnevek újbóli használata területén elértek. Pánczél Károly rámutatott: Délvidéken ez egy közel két évtizedes folyamat volt. Kiemelte: 240 településen sikerült visszaállítani a magyar helységneveket, a latin betűs feliratokat, és az utcák, terek régi hagyományos nevei is megjelenhettek.
    

Bencsik János azt mondta: az örömteli események mellett sajnálatos tendencia, hogy ezeket a táblákat rendszeresen megrongálják. Hiába rendelkezik a törvény, hogy záros határidőn belül állítsák vissza őket, ez sokszor mégsem történik meg - jegyezte meg.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com