Kocsis: a cél, hogy Magyarország tovább erősödjön

Az elfogadott 2020-as költségvetés és adócsomag összhangban van azzal a céllal, hogy Magyarország tovább erősödjön, és ezt minden magyar érezze is a mindennapokban - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője pénteken, a jövő évi költségvetés elfogadása után Varga Mihály pénzügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón, a Parlamentben.Kifejtette: a büdzsé fókuszában a családvédelmi akcióterv végrehajtása áll, hogy Magyarország családbarát hely legyen, és a gyermekeket vállalni akarók minél nagyobb és minél szélesebb körű támogatásban részesüljenek. A kiemelt célok között említette, hogy Magyarország a lassuló európai gazdasági környezetben is megtartsa gazdasági eredményességét, valamint a biztonság fenntartását, ezért helyeselte a honvédelmi és közbiztonsági többletforrásokat.

    
Az Európát sújtó bevándorlás és az azzal kapcsolatos kiadások továbbra is a fontos kérdések között maradnak mind az EU-ban, mind Magyarországon - mondta Kocsis Máté, kijelentve: a migráció Magyarországnak továbbra sem lehetőséget, hanem kulturális, gazdasági és közbiztonsági kockázatot jelent.

Hozzátette, a Fidesz-KDNP továbbra is támogatja a kormányt abban, hogy a határvédelmi kiadások megosztásáról megállapodást kössön az EU-val.
    

A frakcióvezető kitért az ellenzéki módosító indítványokra is, amelyekről azt mondta: ha lett volna köztük komolyan vehető, megfontolták volna. A költségvetési vitában azonban azt látták - folytatta -, hogy az ellenzék éppen ott folytatná, ahol 2010-ben abbahagyta, "adóemelésekben, a családtámogatások eltörlésében és az otthonteremtési rendszer szétverésében látták a jövő évi költségvetés alappilléreit".
    

Szavai szerint a mintegy 800 ellenzéki módosító indítvány a legfelelőtlenebb költségvetési magatartást mutatta, azok veszélyeztették volna a büdzsé és a gazdasági stabilitást biztonságát: a rendkívüli kormányzati intézkedésekre elkülönített összegeket például tízszer költötték el, az országvédelmi alapot pedig két és félszer. Különösen aggasztónak nevezte, hogy ezeket Varju László, a költségvetési bizottság DK-s elnöke is támogatta, ami szerinte nem feltétlen jelent alkalmasságot arra a tisztségre.
    

Megjegyezte továbbá, hogy Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a költségvetési vitában a két évvel ezelőtti beszédét mondta el ismét. Kocsis Mátét kérdezték az LMP-s Demeter Márta mentelmi jogának felfüggesztéséről, amiről azt mondta: mivel közvádas ügyről van szó, támogatták a mentelmi jog felfüggesztését. Nehezményezte ugyanakkor, hogy Demeter Márta sem az érintett családtól, sem Orbán Viktor miniszterelnök családjától nem kért bocsánatot.


Az ellenzéki politikus tavaly ősszel országgyűlési képviselőként a Magyar Honvédség működésével kapcsolatos adatokról szerzett tudomást, majd azokat a közösségi oldalán közzétette azzal a valótlan megjegyzéssel, miszerint a honvédség a miniszterelnök közvetlen hozzátartozóját törvénysértő módon szállította.
    

Arra a felvetésre, hogy a Molnár Csaba DK-s EP-képviselőnek írt levelét az ellenzék a parlamenti pozícióikat érintő fenyegetésként értékelte, a Fidesz frakcióvezetője úgy reagált: nem fenyegetett meg senkit. Hangsúlyozta, a DK rúgta fel - az EP-ben - azt a gyakorlatot, amely szerint a frakciók egymás tisztségviselőit támogatni szokták tekintettel a választói akaratra. Ezért ne csodálkozzon a DK azon, hogy vannak olyan kormánypárti képviselők, akik velük szemben is ennek a gyakorlatnak a felrúgására fognak javaslatot tenni - tette hozzá, megjegyezve, hogy más Fidesz-KDNP-s frakciótagok szerint ugyanakkor nem szabad olyan mélyre süllyedniük, mint a DK.
   

Közölte: a legközelebbi, őszi Fidesz-KDNP-frakcióülésen vitatják meg a kérdést, és ha van módosítási igény, a házelnök felé meg tudják tenni. A frakcióvezető hozzáfűzte: az korábban is felmerült már például a DK-s Vadai Ágnes "nyilvánvaló gyermekszobahiányból fakadó" viselkedésével kapcsolatban, hogy a politikus nem méltó parlamenti tisztségre, de azt az álláspontot képviselték, miszerint töretlen hagyománya van, hogy az ellenzéki képviselőknek is járnak parlamenti tisztségek.
    

Arra a felvetésre, hogy a Fidesz korábban nem támogatta Kovács László és Andor László uniós biztosi kinevezését, Kocsis Máté azt felelte: ez az alma összehasonlítása a körtével, mert az Európai Bizottságba a kormányok jelölnek, míg az EP-tisztségekre a jelölés frakciómegállapodáson nyugszik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com