Kocsis: a Fidesz-KDNP jelentős pénzügyi többlettel adta át a kerületeket

A Fidesz-KDNP leköszönő budapesti kerületi polgármesterei jelentős pénzügyi többlettel, összesen mintegy 93 milliárd forinttal adták át az önkormányzatokat az utódaiknak - közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.Az érintett tíz kerület esetében a számlákon összesen 71,2 milliárd forint, állampapírban vagy lekötött betétben pedig további 21,5 milliárd forint van - mondta a politikus, hozzátéve: a legtöbb - 10 milliárd forintot meghaladó - forrást közülük Terézváros, Józsefváros és Erzsébetváros hagyta az új polgármesterre, hiány és adósság pedig sehol sincs. Megjegyezte: az eddig Karácsony Gergely vezette Zugló számláján szeptember elején 50 millió forint volt.

    
Hangsúlyozta: a tíz városrészt évek óta stabil működés jellemezte, az erős alapok, az előkészített, illetve folyamatban lévő több mint 250 projekt - döntően út-, intézmény-, park- és társasházfelújítások, sportberuházások - pedig lehetővé teszik, hogy a kerületek fejlődése töretlen legyen, az új városvezetők akadály nélkül végezhessék munkájukat.
    

2010 után a kormány ezt a tíz kerületet 46 milliárd forint adósságtól szabadította meg, ebből 42 milliárd forint olyan városrészben keletkezett, ahol korábban baloldali vezetés volt - közölte Kocsis Máté. Úgy összegzett: adósságoktól megszabadított, pénzügyileg megerősödött, folyamatban lévő beruházásokban bővelkedő önkormányzati világot vesz át az új városvezetés.
    

A frakcióvezető azt is mondta, hogy a kerületi és fővárosi Fidesz-KDNP-s képviselők készen állnak az együttműködésre az új vezetőkkel minden olyan ügyben, amely a városrészek érdekét szolgálja. A Fővárosi Közgyűlést arra kérte, mielőbb hozza meg azokat a döntéseket, amelyek világos állásfoglalást mutatnak a nagy budapesti beruházásokkal kapcsolatosan, amelyek akkor valósulnak meg, ha a főváros is támogatja őket. Ezek mögött hazai, piaci és nemzetközi kötelezettségvállalások is húzódnak, ezért várják a mihamarabbi döntést - jelezte.
    

Arra a felvetésre, hogy V. Naszályi Márta, az I. kerület új polgármestere "csontvázak" kiesésére számít, Kocsis Máté úgy reagált: ez alaptalan politikai szöveg. Arra a kérdésre, hogy milyen következményei lehetnek Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő hétfői parlamenti akciójának - amellyel megzavarta Orbán Viktor miniszterelnök felszólalását -, a Fidesz frakcióvezetője azt válaszolta: Hadházy Ákos, aki az egyik molinójára trágár kifejezést írt, túlment minden határon, az Országgyűlés tagjához méltatlan viselkedést tanúsított.
   

Közölte: a következő hetekben dolgozni fognak az országgyűlési törvény fegyelmi szabályokra vonatkozó passzusainak jelentős szigorításán. "Mindennek van határa, Hadházy Ákos túllépte ezt a határt", és ennek még azelőtt gátat kell szabni, hogy gyakorlat lenne belőle - fogalmazott. Azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor szerint Borkai Zsolt győri polgármester ügyében - akiről az interneten olyan fotók és videók jelentek meg, amelyeken több ember társaságában volt látható szexuális aktus közben - még nem történt meg az elégtételadás, Kocsis Máté azt mondta: sokan érzik úgy, hogy egy döntés, a lemondás a polgármesteri posztról, még hiányzik Borkai Zsolt részéről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com