Kocsis Krisztián neurobiológus tanácsadóként csatlakozott a Párbeszédhez

Kocsis Krisztián roma származású neurobiológus tanácsadóként csatlakozott a Párbeszédhez - jelentették be az ellenzéki párt politikusai csütörtöki, Brüsszelben felvett, online közvetített sajtótájékoztatójukon. Az európai roma hét alkalmából tartott eseményen Jávor Benedek, a Párbeszéd uniós tanácsadója azt mondta, hogy Kocsis Krisztián nemcsak a roma közösség szempontjait, nehézségeit képes hitelesen megjeleníteni, de az egészségügyhöz kapcsolódó kérdéseknek is szakértője.
    

Berki Sándor országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a Párbeszéd Roma Műhelye azt vallja, hogy ha nem a roma közösséggel, hanem a fejük felett dolgozzák ki és hajtják végre az őket érintő projekteket, akkor ezek a kezdeményezések nem érik el a céljukat. A politikus szerint ha a roma közösség változást szeretne, akkor egyre nagyobb és aktívabb szerepet kell vállalnia a politikában, a közéletben és a civil szférában. Jelezte, hogy pártja műhelyének vannak olyan tagjai, akik alkalmasak és felkészültek rá, hogy a következő önkormányzati választáson komoly pozíciókért induljanak.
    

Kocsis Krisztián arról beszélt, hogy a Párbeszéd Roma Műhelyében számos, a szegénységben élő társadalom tagjait súlyosan érintő kérdéssel foglalkoznak. Ezek közé tartozik az oktatáshoz, az egészségügyhöz és a tiszta energiához való hozzáférés. Az Európai Parlamentben is nagy hangsúlyt kap, hogy az emberek hogyan jutnak hozzá ezekhez a szolgáltatásokhoz, hogy hogyan lehet megszüntetni a területi, származási egyenlőtlenségeket - mondta. Hozzátette, olyan megoldásokat kell találni, amelyek mind lokálisan, mind országhatárokon túlívelő módon kezelni tudják ezeket a problémákat.
    

Jávor Benedek arra is kitért, hogy a Párbeszéd számára kiemelt fontosságú az energiaszegénység felszámolása, azért működnek együtt évek óta a Fényhozók alapítvánnyal, hogy a roma közösségekhez is el tudják juttatni a megújuló energiák jelentette megoldásokat. A Párbeszéd csapatot indít az Ultrabalaton futáson, ahol adományokat gyűjtsenek az alapítvány számára - emlékeztetett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Példátlan összefogás

Példátlan összefogás

Százak keresték azt a 43 éves férfit, aki egy igazoltató rendőrt gázolt el Kaposszekcsőn csütörtökön késő este.

http://ujhazak.com