Kocsis Máté: az elért eredmények megvédéséhez a pártoknak és a frakcióknak is hozzá kell járulniuk

Az ország elért eredményeinek megvédésében részt kell vennie mindenkinek, aki csak tud, így a pártoknak és a frakcióknak is - indokolta az országgyűlési törvény, valamint a házszabály módosítását az egyik előterjesztő, a Fidesz frakcióvezetője kedden a parlamentben.Kocsis Máté az előterjesztések együttes általános vitájában azt mondta: 3 milliárd forintot vonnának el a baloldali pártoktól és 2 milliárd forintot a jobboldali pártoktól. Ha a jelenlegi szabályok nem változnának, akkor ennyivel kerülnének többe a pártok - tette hozzá.
   

Ismertetése szerint valamennyi parlamenti frakció működési kerete csökken és a támogatások számítási módja is jobban tükrözi majd a választáson való részvétel formáját. Kifejtette: a frakciónak ezentúl nem járna külön támogatás, csak a közös lista kapna támogatását. Szerinte így a választók akarata is jobban érvényesül, mivel az a közös lista mandátumszerzésére és nem az egyes frakció létrejöttére irányult.
    

Egy másik előterjesztő, Hargitai János (KDNP) azt mondta, céljuk tovább erősíteni az uniós integrációt a vagyonnyilatkozattételi szabályok egységesítésével. Az új nyilatkozatban a képviselőknek a jövedelmükről és az érdekeltségeikről kell számot adniuk, míg a vagyonukról nem - közölte.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com