Kocsis Máté: jelentősen nőtt a józsefvárosiak egészségbiztonsága

A Józsefvárosban élők egészségbiztonságának növekedését hangsúlyozta Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester, miután 120 millió forint értékben egészségügyi készülékeket adott át szombaton a Szent Kozma Egészségügyi Központban.A VIII. kerületben az elmúlt három évben csaknem hárommilliárd forintot fordítottak az egészségügy fejlesztésére, idén befejezik a háziorvosi rendelők felújítását, másfél milliárd forintból megújult az Auróra utcai szakrendelő, ősszel megnyílt a kerület első mentőállomása, és elindították a többletjuttatásokat biztosító háziorvosi életpályamodellt - sorolta a polgármester.

  
Kocsis Máté kiemelte azt is, hogy évek óta havi egy alkalommal ingyenes szűrőszombatokat biztosítanak. Megjegyezte azt is, amikor arról beszélnek, hogy Józsefváros egyre biztonságosabb, az már nemcsak a közbiztonságot, hanem az egészségbiztonságot is jelenti. Horváth Szilárd, a Szent Kozma Egészségügyi Központ főigazgatója arról számolt be, hogy az intézmény évi 300 ezer orvos-beteg találkozója megköveteli a folyamatos eszközfejlesztést ahhoz, hogy a legmagasabb színvonalon tudjanak ellátni mindenkit.
   

Az új eszközökről szólva ismertette, hogy a mammográfiás készülék a digitális funkcióval pontosabbá és gyorsabbá teszi a diagnosztikát, a multifunkcionális ultrahang pedig úgynevezett tűbiopsziás vizsgálatok elvégzésére is alkalmas. Hozzátette, az új röntgenkészülék az emberi test átvilágítására is használható. A főigazgató jelezte: az eszközöknek köszönhetően számos esetben nem kell fekvőintézményekbe irányítani a pácienseket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com