Költségvetés - Fidesz: nevetséges az MSZP adókulcsra vonatkozó javaslata

A Fidesz-frakció szerint nevetséges az MSZP keddi javaslata, amely az egy számjegyű adókulcsot célozza.fidesz-logo_A kormánypárt MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagál, hogy Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke közölte: az MSZP egy számjegyű személyijövedelemadó-kulcsra tesz javaslatot a minimálbér esetében a 2016-os költségvetés tárgyalásakor.

A Fidesz-frakció arra hívja fel a figyelmet, hogy az MSZP volt az a párt, amelynek kormányzása idején a személyi jövedelemadó a mostani 16 százalék duplája, 32 százalék volt. A gyermeket nevelőket nem segítették, hanem elvették tőlük a családi adókedvezményt, a folyamatos megszorítások és adóemelések miatt a magyar családok eladósodtak és elszegényedtek.

A Bajnai-kormány alatt bevezették a félszuperbruttót, ami azt jelentette, hogy az embereknek még azután is adózniuk kellett, amit egyébként jövedelemként meg sem kaptak. Ez az intézkedés a minimálbérből élőket is ugyanúgy sújtotta - sorolják.

"Ezen tények fényében nevetséges a baloldal mai javaslata" - fogalmaznak, és azt kérik az MSZP-től, hogy "inkább támogassák a kormány 2016-os költségvetését, amely az adócsökkentésről szól."

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com