Komárom-Esztergom megyében húszmilliárdos adósságot vállal át az állam

Az önkormányzati adósságkonszolidáció utolsó ütemében, február végéig 20,5 milliárd forintos adósságot vállal át az állam a Komárom-Esztergom megyei településektől - ismertette a fejlesztési miniszter csütörtökön oroszlányi sajtótájékoztatóján.

fideszkdnpNémeth Lászlóné az MTI kérdésére azt mondta, hogy az állam ezzel valamennyi megyebeli települést, köztük Esztergomot is az összes adósságától, teljes körűen megszabadítja.

A miniszter hozzátette, a megyében az adósságkonszolidáció során átvállalt teljes adósságállomány a most bejelentett összeggel együtt mintegy 45 milliárd forintot tesz ki, az ország összes önkormányzatától átvállalt teljes adósságállomány értéke pedig eléri az 1304 milliárd forintot a konszolidáció lezárása után.

Az adósságátvállalás megteremti a lehetőségét annak, hogy az önkormányzatok tiszta lappal induljanak, és támogassák az államot abban, hogy a 2014-től érkező uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordíthassa - fogalmazott Németh Lászlóné.

Oroszlány esetében a kormány két ütemben összesen csaknem kétmilliárd forintnyi adósságot vállal át az önkormányzattól - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott emlékeztetett arra, hogy december közepén a város 576 millió forintos támogatást is kapott a hulladékkezelést végző társaság megvásárlására.

Takács Károly (Fidesz-KDNP) polgármester pedig azt mondta, hogy Oroszlány fejlesztéscentrikus, az állampolgárok érdekeit előtérbe helyező gazdálkodást folytat.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com