Koncz Zsófia: a Gondosóra program a generációk közötti együttműködést is erősíti

A Gondosóra program egy igazi sikertörténet, amely egyedülálló az egész világon, hiszen 65 év felettiek számára ingyenesen biztosít egy olyan gondoskodást, amely egyben a generációk közötti együttműködést is erősíti - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.Koncz Zsófia rámutatott, hogy a programnak köszönhetően az unokák, a gyerekek is odafigyelnek az idősebb generációra. Megjegyezte, hogy a magyar családtámogatásoknak fontos része a generációk közötti együttműködés, így a Gondosóra program jól illeszkedik ebbe.

Az államtitkár kiemelte, hogy már több mint 700 ezer használója van a gondosórának, vagyis minden harmadik 65 év feletti embernél ott van az eszköz.
Koncz Zsófia a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorban arról beszélt, hogy a kormány számára kiemelten fontosak az idősek, ezért igyekeznek őket számos programmal segíteni, támogatni. Példaként említette a Nők 40 programot, a nagyszülői gyedet, az idősbarát önkormányzat díjakat és azt, hogy gyalogló klubokat hoznak létre számukra, amelyből már ötszáz megalakult.

Az államtitkár felidézte, hogy nemrégiben egy informális miniszteri találkozón is téma volt a Gondosóra program, ahol a magyar elnökség a demográfiáért felelős uniós és nyugat-balkáni miniszterek körében bemutatta a rendszer működését, amely tetszést váltott ki körükben. Juhász Roland, a Gondosóra program ügyvezetője az M1-en azt mondta, hogy a digitális eszköz nagyban segíti a 65 év felettiek mindennapi életét, miközben biztosítja azt, hogy a saját otthonukban tudjanak maradni.

Megemlítette, hogy a diszpécserközpont a nap 24 órájában elérhető egyetlen gomb megnyomásával, élőszavas kommunikációval szakemberek segítik a felhasználókat. Jelezte, hogy aki december elsejéig benyújtja az igényét egy ilyen eszközre, karácsonyra meg is kaphatja azt, a postás kiviszi a megadott lakcímre.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

http://ujhazak.com