Konferencia a nők és a női vállalkozások szerepéről

A vállalkozások jelentik az európai gazdaság gerincét, fontos szerepet játszanak a foglalkoztatás növelésében, a nők és a női vállalkozások erejét pedig jobban ki kell használni - hangsúlyozták a Fidesz és az Európai Néppárt női tagozatának vezetői annak kapcsán, hogy pénteken délután tartják Budapesten a Nők és vállalkozások című konferenciát.

2092_C_600x480Pelczné Gáll Ildikó európai parlamenti képviselő, a Fidesz női tagozatának elnöke a konferencia előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: számos kutatás bizonyítja, hogy a női foglalkoztatás és a női vezetők aránya között erős korreláció van. Hangsúlyozta: minden tagállamnak fontos célja, hogy a foglalkoztatást növelje, munkahelyeket teremtsen, ez azonban nemcsak esélyegyenlőségi, hanem versenyképességi kérdés is.

Doris Pack, az Európai Néppárt nőtagozatának elnöke szerint jobban ki kellene használni a nőkben, női vállalkozásokban rejlő lehetőségeket.

Pelczné Gáll Ildikó kifejtette: az EU-ban átlagosan 1000 lakosra 40 vállalkozás jut, míg Magyarországon magasabb ez a szám, 50 vállalkozás jut ezer emberre. Hozzátette: a vállalkozások szempontjából létfontosságú a jó tervezés, a kiszámíthatóság, a túlzott kockázat elkerülése, különösen a jelenlegi, gyorsan változó körülmények között.

Elmondta, hogy a pénteki konferencia - amelyet a Konrad Adenauer Alapítvány, valamint a Fidesz és az Európai Néppárt női tagozata közösen rendez - véleménycserére szolgál a női vállalkozások témakörben.

Doris Pack arról is beszélt, hogy tapasztalataik szerint a fejlesztési segélyben részesülő államokban kölcsönt kapó és vállalkozást indító nők sikeresek lesznek, a hitelt vissza tudják fizetni.

Az európai helyzet kapcsán emlékeztetett arra, hogy az Európa 2020 stratégiának is fontos célja a foglalkoztatás növelése, a képzés erősítése.

A képviselő szólt arról is: reméli, hogy a Fidesz listájáról ismét legalább négy nő jut az Európai Parlamentbe a következő ciklusban.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com