Kontrát Károly: jól működik a megerősített jogi határzár

Jól működik a megerősített jogi határzár, a Magyarországon és a schengeni övezetben élők nagyobb biztonságban vannak - jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Röszkén.Kontrát Károly az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának kihelyezett ülését követő sajtótájékoztatón közölte, március 28-án léptek hatályba az új szabályok, az illegális bevándorlók a tranzitzónában adhatják be menekültkérelmüket, és ott várhatják el annak elbírálását, emberséges körülmények között.

Az elmúlt hónap tapasztalatai alapján az új szabályoknak terelő hatásuk van, a magyar-szerb határon jelentősen csökkent a migrációs nyomás, az illegális bevándorlók és az embercsempészek más útvonalat választanak - közölte a politikus. Molnár Zsolt (MSZP) bizottsági elnök elmondta, a testület tagjai ellátogattak a határvédelmet irányító mórahalmi központba, a tranzitzónába, valamint a határra. A politikus szerint kétséges, hogy önmagában a műszaki határzár alkalmas-e nagyobb tömeg föltartóztatására. Hozzátette: továbbra is olyan európai szintű lépésekre lenne szükség, amely egyaránt garantálja a schengeni övezet védelmét és emberi jogi szabályok betartását.


A politikus kitért arra, hogy a bizottsági ülésen tárgyalták annak a csecsen származású férfinak az ügyét, aki megkereste a fővárosi szovjet emlékművet festékkel megdobó aktivistát. Molnár Zsolt közölte, egy állampolgárság nélküli, hontalan személyről van szó, aki esetében súlyos kételyek merültek föl, milyen jogcímen tartózkodik Magyarországon. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, valamint az Alkotmányvédelmi Hivatal végzi a dolgát, feladatuk föltárni, milyen nemzetbiztonsági kockázat merülhet föl a férfi esetében.


Németh Szilárd (Fidesz) bizottsági alelnök leszögezte, míg 2015-ben zűrzavar, káosz, félelemmel teli mindennapok jellemezték a szerb-magyar határ környékét, ma rend, béke, nyugalom biztonság tapasztalható. Német Szilárd úgy fogalmazott, "meg kell védenünk az országot Brüsszel és Soros György nyomásgyakorlásától", ezért arra kérte az embereket, hogy vegyenek részt a nemzeti konzultációban. Hangsúlyozta, minél többen állnak a kormány politikája mögé, annál nagyobb lesz az ország mozgástere.


Mirkóczki Ádám (Jobbik) bizottsági tag kifejtette, a csecsen férfi ügye felveti, hogy a kitoloncolások gyakorlatában az egész schengeni övezetet érintő rendszerhiba lehet. Hozzátette: az eset megfelelő vizsgálat olyan precedenst is teremthet, amely unós vagy tagállami szinten változásokat hozhat. Szél Bernadett (LMP) úgy fogalmazott, a csecsen származású férfi tette önmagában nemzetbiztonsági kockázatot jelent, önbíráskodásnak nincs helye egy jogállamban, és bízik benne, hogy hivatalból eljárás indult.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com