Kontrát: szeptember 20-ig megkapják a plusz egyhavi juttatást a közfoglalkoztatottak

Legkésőbb szeptember 20-ig megkapják a közfoglalkoztatottak a nettó 54 ezer forintos egyszeri juttatást a kormány korábbi döntésének köszönhetően - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.Kontrát Károly elmondta, nagyjából 93 ezer közfoglalkoztatott kap plusz egyhavi juttatást segítve az álláskeresésüket, és ezzel kapcsolatban az érintetteknek semmilyen teendőjük nincs. Emlékeztetett, a kormány bejelentette, hogy nem csak a nyugdíjasok kapnak rezsiutalványt, hanem a közfoglalkoztatottak számára is többletjuttatást biztosítanak.

   
A gyerekes családok és a nyugdíjasok mellett a közfoglalkoztatottak is részesülnek Magyarország jó teljesítményéből. Ezzel elismerik a közösségért végzett értékteremtő munkájukat - jelentette ki Kontrát Károly. Az államtitkár azt mondta, hogy ellenzék támadja a közfoglalkoztatás rendszerét és meg akarja szüntetni. A kormány álláspontja ezzel szemben az, hogy segély helyett munkát kínálnak az embereknek. A közfoglalkoztatás egy átmeneti megoldás, és addig tartják fenn, míg szükség van rá, a cél az, hogy a közfoglalkoztatottak minél hamarabb elhelyezkedjenek a piaci szférában - mondta el Kontrát Károly.
    

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter augusztus 23-án közölte: azok a közfoglalkoztatottak, akik 2019. január 1. és július 31. között legalább három hónapig közfoglalkoztatotti jogviszonyban álltak - és ez augusztus 1-jén is fennállt -, nettó 54 ezer forint egyszeri plusz juttatásban részesülnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

http://ujhazak.com