Kónya István: a büntetőjog megújítása megfékezte a bűnözést

A büntetőjog megújítása megfékezte a bűnözést Magyarországon: hetven százalékkal kevesebb bűncselekményt követtek el 2020-ban, mint 2012-ben - közölte Kónya István az Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Kónya István tudatta: 2012-ben regisztrálták a legtöbb bűncselekményt, több mint 451 500-at, 2020-ban viszont kevesebb mint 153 ezer bűncselekményt követtek el. A statisztika javulása mögött olyan kormányzati intézkedéscsomag áll, amely a büntetőjogi és rendészeti elemek mellett hatékony szociális és foglalkoztatáspolitikai döntéseket is tartalmazott - mondta. A törvényhozás egyebek mellett szigorította az erőszakos, testi épséget veszélyeztető és a gyermekek elleni bűncselekmények megítélését, valamint zéró toleranciát hirdetett a pedofilok ellen - sorolta.
    

Hozzátette: az állam egyértelművé tette, hogy legalapvetőbb kötelessége az emberi élet védelme, a tulajdon megóvása, és az polgárok alapjogává tette az önvédelmet. A változások a bűncselekmények soha nem látott mértékű csökkenését eredményezték, így Magyarország az Eurostatnak az európai polgárok biztonságérzetéről szóló felmérésében a harmadik helyen áll - emelte ki.
    

Beszámolt arról is, hogy áldozatsegítő központok jöttek létre, és eddig már 15 ezer áldozat kapott támogatást. Jelenleg nyolc városban van áldozatsegítő központ, de a jövőben minden megyeszékhelyen működik majd - tette hozzá a miniszteri biztos.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com