Koordinátor: eredményes a Duna menti országok rendészeti akciója

Eredményesnek nevezte a tíz Duna menti országnak a napokban zajló, összehangolt rendészeti ellenőrzéseit a művelet magyar koordinátora csütörtökön Mohácson sajtótájékoztatón.

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERAKalmár Ádám rendőr alezredes elmondta: az első két napon Magyarországon és Bulgáriában csempészett cigarettára bukkantak, Ausztriában huszonkilenc illegálisan munkát vállalóval szemben jártak el, de a részt vevő államok területén fogtak el körözöttet, szabtak ki büntetéseket és tettek feljelentést vízi közlekedési szabályok megsértése, ittas hajóvezetés és a pihenőidő be nem tartása miatt is.

A Duna partszakaszán, hidakon, csomópontokban, vízi járműveken végzett és háromnaposra tervezett ellenőrzéseken naponta harminc különböző hatóság kétszáz tisztségviselője harminc hajóval és keresőkutyákkal vesz részt, feladatuk az illegális bevándorlókkal szembeni fellépés, a csempészet, az okmányhamisítások felfedése, körözöttek elfogása, veszélyes anyagok szállításának ellenőrzése - tette hozzá.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság idegenrendészeti osztályvezetőjeként is dolgozó rendőrtiszt kitért rá, hogy a művelethez szükséges információcsere a mohácsi határkikötőben létrehozott ideiglenes koordinációs központban zajlik az érintett országok összekötő tisztjeinek, továbbá nemzetközi szervezetek által delegált szakértők részvételével.

Herczeg Mónika rendőr alezredes, a Belügyminisztérium migrációs és határigazgatási osztályának munkatársa utalt rá: az akciók részei A dunai folyami fórum struktúrájának létrehozása nevű, 2013 nyarán indított kétéves projektnek, amelynek célja, hogy nemzetközi hatósági együttműködéssel erősítsék a Duna mint vízi út biztonságát, visszaszorítsák a bűnözést.

A 291 ezer eurós - ebből 262 ezer euró európai uniós támogatású - projekt keretében még két, a mostanihoz hasonló közös ellenőrzés-sorozatot, két szakértői ülést, valamint egy zárókonferenciát terveznek - jegyezte meg.
Hozzáfűzte: ezzel szeretnék megalapozni a későbbi közös képzéseket, technikai fejlesztéseket, csereprogramokat, valamint azt is, hogy Mohácson működhessen az állandó Dunai Rendészeti Koordinációs Központ.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com