Korábban már ült nemi erőszak miatt Páva Sarolt támadója

A pécsi polgármester lányának támadója már ült börtönben megbecstelenítés miatt.


Páva Zoltán nagyobbik lánya, a 20 éves Sarolt, épp egy egyetemi buli után sétált hazafelé hajnalban. Útja során, azonban "kísérője" is akadt, egy 20-25 éves férfi képében.

A férfi a Széchenyi tértől, egészen a Szőlő és a Mandula utca találkozásáig követte a fiatal lányt, ahol végül le is szólította, de Sarolt kitért előle. Ez volt az a pillanat, mikor a férfi rátámadt és erőszakot akart elkövetni rajta, miközben brutálisan megverte áldozatát. A fiatal lány erőn felül védekezett, és szerencsére végig eszméleténél maradt, így támadója nem tudta megerőszakolni. A csúnyán megsérült, vérző lánynak végül sikerült hazaszaladnia, és hamarosan már kórházba is került.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A lelki traumán kívül az orra és az arccsontja is eltörött.


2_o_saci_grebb


A rendőrség továbbra is keresi a bűnt elkövető férfit, akiről a térfigyelő kamerák felvételei alapján valószínűsíthető, hogy Nyerges Zoltánnak hívják. Péntek este tette közé a rendőrség a férfi fényképét. A Blikk értesülései szerint az ügyben többen is nyomoznak, és számos olyan lépést is megtettek már a nyomozás során, ami elvezethet az elkövetőhöz. Ellenőrizték valamennyi mobiltelefon-előfizetőt, akinek aznap hajnali négykor telefonja volt, bízva abban, hogy a tettes használhatta a mobiltelefonját a bűntény elkövetése előtt vagy után.


Nyerges Zoltánt keresi a rendőrség Nyerges Zoltánt keresi a rendőrség


Valószínűsítik azt is, hogy Nyerges Zoltán az egyetemi bulin szemelhette ki magának Saroltot, és egészen onnan követhette. Ennek érdekében a pécsi Est Café nevű szórakozóhely üzletvezetőjét és az ott dolgozókat is kihallgatta a rendőrség.

Az eset önmagában is megrázó, különösen azután, hogy Bándy Katát alig pár utcára fojtotta meg Péntek László, attól a helytől, ahol Saroltot megtámadták.


Páva Zsolt, Pécs polgármestere bízik benne, hogy a lánya mihamarabb felépül testben-lélekben egyaránt, és abban is, hogy támadóját sikerül minél hamarabb elkapni.

A bama.hu információi alapján Nyerges Zoltán egyszer már ült erőszakért. Ezt a pecsma.hu még inkább megerősítette, hiszen tudomásuk szerint a férfi sokszor felvágott arra, hogy így bánik a lányokkal.


Az még nem derült ki, hogy a férfi jelenleg is próbaidejét tölti-e, vagy hogy folyik-e ellene bírósági eljárás. A feltételezett elkövető testvére, Nyerges József, a Pecsma.hu-nak azt nyilatkozta, hogy mélységesen szégyelli testvére tettét.

Az is kiderült, hogy Zoltán 16 éves koráig állami gondozott volt, csak utána került be József családjába. 17 évesen megerőszakolt egy komlói lányt, mint kiderült ezután az eset után feladta magát, majd 5 évet töltött a börtönben. Alig egy éve szabadult. A rendőrség úgy gondolja, hogy Páva Sarolt támadója feltételezhetően az erdőben húzhatta meg magát.


Hegedűs István, az Országos Roma Önkormányzat elnökhelyettese azt is elárulta, hogy a Baranya Megyei Cigány Önkormányzat százezer forint nyomravezetői jutalmat ajánlott fel annak, akinek a segít a bűnöző elfogásában.


Forrás: Blikk.hu


Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com