Körforgalommá építenek át balesetveszélyes csomópontokat

Több településen körforgalommá építik át a balesetveszélyes csomópontokat, ezáltal mind az autósok, mind a gyalogosok számára biztonságossá válnak olyan helyszínek, ahol eddig több halálos és súlyos sérülésekkel járó baleset történt - közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. szombaton az MTI-vel.

Szekszárd, Hajdúböszörmény, Nyíregyháza-Oros, Apagy, Kölcse és Vásárosnamény balesetveszélyes csomópontjai épülnek át a közeljövőben. A kivitelezés terület-előkészítő munkálatokkal Szekszárdon, Hajdúböszörményben, Kölcsén, Vásárosnaményban várhatóan május végén megkezdődik. A hajdúböszörményi kivitelezés a tervek szerint még idén befejeződik, a többi településen a biztonságos körforgalmak 2015 első felében készülnek el. A fejlesztések az Új Széchenyi Terv, Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretében valósulnak meg, uniós források felhasználásával.

Budapest - Városkép - KözlekedésSzekszárd északi határán négyágú, közvilágítással ellátott körforgalom épül a 6. és 65. számú főút találkozásánál. Az elmúlt öt évben itt több halálos kimenetelű és súlyos sérüléssel járó baleset is volt. Kölcsénél, az Arany János utca és a Dózsa György utca kereszteződésében lesz új körforgalmi csomópont, gyalogos átkelőhelyekkel, valamint szélesebb buszöblöket is kialakítanak. Vásárosnaménynál a 41. sz. főút és a Damjanich utca kereszteződésében létesül biztonságos körforgalom.

Nyíregyháza-Oros és Apagy települések esetében a kiviteli közbeszerzés hamarosan megjelenik, eredményes eljárást követően az építkezés ősszel indulhat. Nyíregyháza-Oroson, a Diák utca és a Vezér utcai csomópontban az új körforgalom mellett, a Diák utcai csomópontban gyalogátkelőhelyet, illetve autóbuszöblöket alakítanak ki. Apagyon, a Kossuth utca és a vasútállomás felé vezető út kereszteződésében alakítanak ki körforgalmat.
forrás:MTI

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com