Kormány: több ezer embert várnak a központi programokra

Több ezer embert várnak a március 15-ei központi rendezvényekre a szervezők - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) sajtófőnöke szombaton Budapesten.Kiss Anita, a Parlament előtti Kossuth téren - ahol már meg is kezdték az ünnepre való előkészületeket - kiemelte: a jövő csütörtöki ünnep 9 órakor a hagyományos zászlófelvonással kezdődik. A nemzeti lobogót katonai tiszteletadással, Áder János államfő és Kövér László házelnök jelenlétében vonják fel.

    
A díszünnepség Orbán Viktor miniszterelnök beszédével szintén az Országház előtt 14 órakor kezdődik. A budai Várban is számos rendezvénnyel várják egész nap az ünneplőket, családokat. Lesz többek között vásár, táncház, lósimogató, csatabemutató, továbbá különböző játékok, kézműves foglalkozások, koncertek és színházi előadások. Valamennyi rendezvényen ingyenes a részvétel - jelezte Kiss Anita.
    

A központi rendezvényeket szervező tárca sajtófőnöke azt is elmondta: az ünnepség biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs most is egész nap ülésezik majd.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com