Kormánybiztos: bővül a falu- és tanyagondnoki szolgáltatás

Bővül a falu- és tanyagondnoki szolgáltatás, a következő években több száz településen indulhat új szolgálat, az önkormányzatok pedig nagyobb állami támogatást vehetnek igénybe - mondta el Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa szerdai sajtótájékoztatóján.A kormánybiztos ismertette: jelenleg a 600 fő alatti lélekszámú települések igényelhetnek falugondnoki szolgáltatás működtetéséhez állami támogatást, de mivel erre a népesebb településeknek is szüksége lehet, a kormány úgy döntött, hogy 2020. január 1-jétől 800 főre, majd 2022-től 1000 főre emeli ezt a lélekszámhatárt.

Hozzátette: megközelítőleg háromszáz olyan település van Magyarországon, amely 600 és 800 fő közötti lakossal bír, és további kétszáz, amely 800 és 1000 fő közötti lélekszámú, így potenciálisan ötszáz új falugondnoki szolgálat indulhat el a következő években.

    
Gyopáros Alpár bejelentette: a kormány döntött arról is, hogy idén 1,1 millió forinttal megemeli a már működő szolgálatok éves, maximális 3,1 millió forintos támogatását, jövőre pedig már az újonnan induló falu és-tanyagondnoki szolgálatok esetében is 4,2 millió forintos állami forrást vehetnek igénybe az önkormányzatok.
    

Jelezte: a Magyar falu programmal kapcsolatos országjárásban több ezer települési polgármesterrel, jegyzőkkel és a szakértőkkel konzultáltak, és egyöntetű vélemény volt, hogy van igény a többletforrásra, amely elegendő lesz a szolgálatok működtetéséhez és ahhoz, hogy tisztességes bért kapjanak a falugondnokok.
    

A kormánybiztos beszámolt arról is, hogy néhány hónapon belül elindul a Magyar falu program 4,5 milliárd forintos, falu- és tanyabuszok beszerzését segítő pályázata. A falu- és tanyagondnoki szolgálatot működtető települések, és új szolgáltatás elindítását tervező önkormányzatok maximum 15 millió forintot nyerhetnek el buszbeszerzésre, így csak idén háromszáz új autó - jellemzően 7-9 személyes kisbuszok - állhat szolgálatba - mondta el a kormánybiztos. Jelezte, hogy a pályázat jövőre is folytatódik majd.
    

Gyopáros Alpár kifejtette: a falu és-tanyagondnoki szolgálatok célja, hogy enyhítse az apró falvak, a külterületi és tanyasi lakóhelyek intézményi hiányából eredő hátrányait. Jelenleg - ismertette - az ország mintegy 1400 településén működnek falu- vagy tanyagondnoki szolgálatok, amelyek közreműködnek az étkeztetésben, házi segítségnyújtást adnak, segítenek az egészségügyi intézmények elérésében, óvodás, iskolás gyereket szállítanak oktatási intézményekbe, valamint közösségi, művelődési, sport- és szabadidős tevékenységek szervezésében vesznek részt, és segítenek az egyéni hivatalos ügyek intézésében is.
    

Hangsúlyozta: a szolgálatok pótolhatatlan munkát végeznek azokon a kistelepüléseken, ahol nincsenek jelen szükséges intézmények, így a szolgáltatásokat a szomszédos településeken vagy a járásközpontban veszik igénybe a lakosok.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com