Kormánypártok: az Amnesty International egy bevándorlást támogató szervezet

A kormánypártok szerint az Amnesty International egy bevándorlást támogató szervezet és erről minden magyar embernek tudnia kell.Hollik István, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szóvivője hétfőn Budapesten, az Amnesty International VI. kerületi irodája előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a bevándorlást támogató szervezetek veszélyeztetik Magyarország biztonságát, szembemennek a magyar emberek április 8-án kinyilvánított véleményével, azon ügyködnek, hogy végrehajtsák a Soros-tervet, migránsokkal akarják elárasztani Európát, Magyarországból pedig bevándorlóországot csinálnának - mondta a kormánypárti politikus.    


Szólt arról is, hogy az elmúlt napokban indította el az Amnesty International az "I welcome" nevű kampányát, amelyben azért lobbizik, hogy a migrációt alapvető emberi jogként ismerjék el. A kampánnyal emellett fel akarják gyorsítani a betelepítési programokat és a családegyesítéseket, szponzorációs csoportokat hoznának létre a migránsok támogatására, valamint okostelefonokkal és más technikai eszközökkel látnák el a migránsokat - sorolta Hollik István.     


Hozzátette, a szervezet azoknak is tanácsokat ad, akiknek nem járna menekültjog, valamint követeli - a terrorcselekmény bűntettében bűnösnek talált - Ahmed H. kiszabadítását és kárpótlását is. A bevándorláspárti szervezetek ellen nyíltan harcolni kell és meg kell tiltani az illegális bevándorlás szervezését és támogatását. Ezt szolgálja a "Stop-Soros" törvényjavaslat és az alkotmánymódosítás, amelyeket a Fidesz és a KDNP megszavaz majd - jelentette ki a szóvivő.     


A sajtótájékoztató végén Hollik István egy "Bevándorlást támogató szervezet" feliratú piros matricát ragasztott annak a háznak a bejáratára, amelyben az Amnesty International irodája található.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

http://ujhazak.com