Kormánypártok: Brüsszel és az ENSZ is a "Soros-terv" szerint halad (2. rész)

A kormánypártok szerint az elmúlt napokban bebizonyosodott, hogy Brüsszel és az ENSZ is a "Soros-terv" szerint halad.Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: elképesztő és veszélyes, ami Brüsszelben és ezzel párhuzamosan az ENSZ-ben zajlik. Az ENSZ készülő dokumentumából egyértelműen kirajzolódik, hogy európai és világszinten is erősíteni akarják a bevándorlást, így Magyarországból is bevándorló országot akarnak csinálni - mondta.

    
Hozzátette: csütörtökön az Európai Parlament is megkezdte az ENSZ migrációs csomagjának tárgyalását, a brüsszeli bevándorláspárti politikusok ismét bebizonyították, az az egyértelmű szándékuk, hogy Európát elárasszák bevándorlókkal. Figyelemre méltónak tartotta, hogy a vita előtt néhány órával Soros Györgyöt ismét a brüsszeli bizottság legmagasabb szintű vezetői fogadták. Frans Timmermans, a bizottság elnöke pedig büszkén állította azt is, hogy két évtizedre visszatekintő jó kapcsolata van Soros Györgynek az Európai Bizottsággal.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:


    

Hollik István azt mondta, több olyan állítás is van az ENSZ migrációs paktumában, ami ellentmond a józan észnek és az elmúlt húsz év európai tapasztalatának. Megerősítette, hogy ha a végleges szöveg nem változik és olyan típusú lesz, mint az ENSZ főtitkár múlt heti javaslata volt, akkor azt Magyarország nem tudja elfogadni.
    

A paktum komplex, kölcsönös kapcsolatot feltételez a migráció és a fejlődés között, azt erőlteti, hogy a bevándorlás jó és hasznos folyamat, míg az európai tapasztalatok ennek épp az ellenkezőjét mutatják emelte ki. Emellett nem engedne teret a nemzeti megoldásoknak, lenyesne a nemzeti szuverenitásból, globális migrációs kormányzatot irányozna elő, és a nemzetállamoknak nem lenne lehetőségük saját határaik védelmére.


Minden tagállamnak előírnák a migránsok betelepítését és lazítanák az adminisztrációs feltételeit. Minden országgal betelepítési programot akarnak készíttetni, le akarják bontani a határzárat, elnéznék a határsértéseket. Alapvető jogként állítanák be a migrációhoz való jogot, és elmosnák a legális és illegális migráció közötti különbséget, valamint a migránspárti NGO-k még nagyobb befolyást kapnának - sorolta Hollik István.
    

Kijelentette: a Fidesz és a KDNP mindezt elutasítja, sem Brüsszelnek, sem az ENSZ-nek nem fognak asszisztálni, hogy Magyarországból is bevándorlóországot csináljanak. Megkérdezték arról, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a hírek szerint vagyonnyilatkozatából eltitkolt 150 millió forintot, amely osztrák bankszámlán van.


Hollik István azt mondta: hiteltelen, hogy egy exluzív osztrák bankban tartja egy baloldali vezető több száz millió forintját. Hozzátette: meg kell nézni, hogy az ellenzéki pártvezető helyesen töltötte-e ki a vagyonnyilatkozatát, de szerinte a mentelmi bizottságnak ezzel az üggyel foglalkoznia kellene. Az országszerte megjelenő plakátokról és arról, hogy ellenzéki képviselők, pártvezetők azt mondták, nem akarják lebontani a határzárat, közölte: nem mondanak igazat. Hollik István több ellenzéki képviselő kijelentéseit is felidézve kijelentette: mindegyikük bevándorláspárti, azon az állásponton van, hogy a kerítés nem megoldás.
    

Megkérdezték, hány plakátot helyeztek ki az elmúlt napokban országszerte és ez mennyibe került. Erre úgy felelt, hogy a Fidesz rendelte meg a plakátokat, és minden a törvények betartásával történt. Mesterházy Attila (MSZP) visszalépését Veszprémben úgy értékelte: mostanra egyértelművé vált, az a választások tétje, hogy bevándorláspárti vagy nemzeti kormánya lesz Magyarországnak. Minden választókerületben van egy nemzeti jelölt, aki megvédi Magyarországot és vannak bevándorláspárti jelöltek. Az, hogy utóbbiak a végén miként egyeznek meg, a lényegen nem változtat - összegezte a kormánypártok véleményét Hollik István.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

http://ujhazak.com