Kormányszóvivő: a magyar családok védelmét és Magyarország biztonságát szolgáló javaslatokat fogadott el a parlament

 A kormány javaslatára a magyar gazdaság és a magyar családok védelmét, illetve Magyarország biztonságát szolgáló törvényjavaslatokat fogadott el a parlament - mondta Hollik István kormányszóvivő keddi sajtótájékoztatóján.Elmondta: a kormány migráció és terrorizmus elleni küzdelem érdekében tett javaslatára az Országgyűlés felhatalmazást adott arra, hogy az Iszlám Állam elleni nemzetközi katonai műveletekben a magyar honvédség továbbra is részt vehessen. Hangsúlyozta: Európa és Magyarország biztonságát első helyen továbbra is a tömeges migráció és az azzal járó terrorizmus fenyegeti, Magyarország pedig a parlament döntésének köszönhetően továbbra is a terorrizmus és az Iszlám Állam elleni nemzetközi küzdelem elkötelezett tagja tud maradni.

    
Kitért arra is: az Országgyűlés döntött a családvédelmi törvény módosításáról is, ami megteremti annak a lehetőségét, hogy nagyszülői gyed-ben részesülők munkavállalói védelmet kaphassanak. A kormányszóvivő kiemelte: a bürokráciát tovább csökkentő intézkedéseket is megszavazott a parlament, így az állampolgárok és vállalkozások ügyintézése egyszerűbb lesz, számos ügytípust elektronikusan vagy automatikusan lehet majd intézni.


    

Hollik István hozzátette: az Országgyűlés szerdán szavaz a magyar gazdaság védelmét, a gazdaság kifehérítését, illetve a hazai vállalkozások adó- és adminisztrációs terheinek csökkentését szolgáló javaslatról is. Arra a kérdésre, hogy az Origo szerint házszabálytól eltérést kér a kormány a január elsejei bírói és ügyészi béremelés érdekében, mert az erről szóló javaslat hétfőn nem ment át az Országgyűlésben, Hollik István azt mondta: a magyar kormány elkötelezett a béremelés végrehajtásában, ehhez újra az Országgyűlés elé kell vinni a döntést. A kormányszóvivő technikai hibára hivatkozott az ügyben, hozzátéve, hogy minden valósszínűség szerint a jövő héten dönt a kérdésről az Országgyűlés, rendkívüli ülésen.
    

Hollik István kérdésre válaszolva felháborítónak és képmutatónak nevezte, hogy a párbeszédes Burány Sándor zaklatási áldozatok ügyével viccelődött a törvényalkotási bizottság hétfői ülésén. Hozzátette: Burány Sándor mellett ott  ült Bangóné Borbély Ildikó, aki korábban monoklit rajzolt a szeme alá tiltakozva szexuális zaklatások ellen, most pedig nevetgélt Burány Sándor vállalhatatlan kijelentésein.
    

Hangsúlyozta: a szexuális zaklatásnak nincs és nem is lehet politikai színezete, azt egyöntetűen el kell ítélni. Felháborítónak nevezte, ami Gothár Péter ügyében zajlik, jelezve, hogy a kulturális támogatás átalakítását szorgalmazó javaslat célja éppen az, hogy az állam felelőssége a finanszírozás mellett a működtetésben is megjelenjen.
    

Szintén kérdésre, a törvényjavaslat miatt rendezett hétfői tüntetést Hollik István úgy értékelte: egyértelmű, hogy a résztvevők a művészeti szabadságot, a kulturális autonómiát érzik veszélyben, holott a javaslat szövegében szerepel, hogy a színház közös működtetésre irányuló, az állam és az önkormányzat által kötött megállapodásnak garantálnia kell a színház művészeti szabadságát. Ennek örülni kellene - jegyezte meg a kormányszóvivő, aki úgy vélte: tudatos politikai hisztériakeltésről van szó az ügyben. A javaslatot szerinte az hívta életre, hogy volt egy működési anomália, amire a Gothár-féle szexuális zaklatási ügy világított rá.
    

Arra, hogy az országgyűlési törvény és a házszabály kedden elfogadott módosítása miatt a Párbeszéd az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult, Hollik István úgy reagált: a kormány sajnálja, hogy ebben az ügyben idáig el kellett jutni, hiszen az országgyűlési törvénybe és a házszabályba éppen azért kellett fegyelmi jogkörök bevezetni, mert voltak olyan képviselők, akik "rombolták a Ház méltóságát, ordítottak, fenyegettek". Ez a viselkedés, ahogyan egy munkahelyen, úgy az Országgyűlésben sem megengedhető - hangsúlyozta.  
    

Hozzátette: a magyar kormány és a Fidesz-KDNP tiszteletben fogja tartani az Ab döntését, véleményük szerint a módosítások kiállják az alkotmányosság próbáját. A kormányszóvivőt a Médiatanács tagjainak megválasztása ügyében arról kérdezték, rendben van-e, hogy a testület tagjai kizárólag egyetlen párt bizalmát élvezik. Hollik István azt mondta: örültek volna, ha az ellenzéki pártok, megfelelő jelölteket állítanak, de ők pártkatonákat jelöltek, ezzel szemben a Fidesz-KDNP jelöltjei szakemberek.
    

Arra a felvetésre, hogy az Fidesz jelöltjei között van korábbi fideszes EP-képviselő, Fidesz alapító tag és volt fideszes önkormányzati képviselő is, a kormányszóvivő azt válaszolta: a tagok mindegyikének köze van a médiához, van ilyen irányú tapasztalatuk, ezért jó szakemberek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com