Kormányszóvivő: elfogadhatatlan, hogy a Ryanair az utasokra hárítaná az extraprofit-különadót

A kormány elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elutasítja, hogy a Ryanair az extraprofit-különadóját "visszamenőlegesen is át akarja hárítani az utasaira" - mondta a kormányszóvivő kedden a Facebookon megosztott videójában.Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta: a kormány elvárja, hogy az extraprofit-különadókat minden vállalat maga fizesse meg, ne terhelje tovább a lakosságra, a háború árát ugyanis nem a magyar családoknak kell megfizetniük. "A mi politikánk középpontjában a magyar családok állnak és mindenkitől elvárjuk a tisztességes és jogkövető magatartást. Elvárható, hogy azok, akik ebben a nehéz helyzetben az árak, a kamatok emelkedéséből következően extraprofitra tesznek szert, segítsék a magyar gazdaságot, segítsék a magyar embereket és járuljanak hozzá az ország védelmi költségeihez akár rezsivédelemről, akár honvédelemről legyen szó" - mondta a kormányszóvivő.
    

A videóban Kupeczki Nóra alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár emlékeztetett: a kormány fogyasztóvédelmi eljárást indított a légitársasággal szemben, de ezen túl több mint 150 olyan ügy van, amelyeket fogyasztói bejelentés alapján vizsgáltak meg többségében járattörléssel, nem megfelelő tájékoztatással, poggyászkezeléssel és az utasokkal folytatott kommunikációval kapcsolatban.
    

Hozzátette: a rendkívüli ellenőrzés egyelőre csak a Ryanairt érinti, de a kormány folyamatosan figyeli "az egyes vállalatokat". Sára Botond kormánymegbízott a facebookos videóban azt közölte, hogy a kormányhivatal a magyar állampolgárok védelmében június 10-én azonnali fogyasztóvédelmi eljárást indított a Ryanair légitársasággal szemben, amiért az utasokra hárítja át az extraprofit-különadót. A vizsgálat jelenleg folyamatban van - fűzte hozzá.
    

"Az átfogó vizsgálat során megnézzük többek között azt is, a cég folytatott-e tisztességtelen gyakorlatot, megtévesztette-e az utasokat" - jelezte Sára Botond. Ha bebizonyosodik a jogsértés - tette hozzá -, a kormányhivatal fogyasztóvédelmi bírságot szab ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com