Kormányszóvivő: leáldozott a liberális világnak

A kormányszóvivő szerint leáldozott a liberális világnak, "értelmetlen, sehova nem vezető politikai korrektséggel" nem lehet politikát csinálni és a valóságról beszélni.Kovács Zoltán a PestiSrácok.hu-nak adott karácsonyi interjúban azt mondta, a jövő évi országgyűlési választásokon a kormánypártoknak nem is feltétlenül az ellenzékkel kell megmérkőzniük, hanem az azok mögött álló informális és gazdasági hatalommal, amely kimeríthetetlen erőforrásokkal bír, és amely "el akarja takarítani az útból" a migrációt akadályozó és ellenző magyar kormányt.

    
Kérdésre válaszolva a kormányszóvivő az év sikereként a magyar gazdaság teljesítményét említette, megjegyezve, az "nem szenzáció, mert kemény munka és kormányzati teljesítmény van mögötte". 2017 meglepetésének pedig azt nevezte, "az ellenzék még mindig nem jött rá, hogy a valóságról kellene beszélni, és akkor könnyebben jutnának el a választókig".
    

Az év botránya pedig szerinte talán az, hogy milyen szexuális zaklatások történtek. Kiemelte, erről a problémáról már évtizedekkel ezelőtt beszélni kellett volna és ki kellett volna alakítani az egészséges mechanizmusokat.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Úgy fogalmazott: értékalapon közelebb van hozzánk az a rendszer, amellyel ezeket ki lehet védeni.
    

"A balliberális oldalon showelemként kezelik a szexuális zaklatásokat és leszámolásos formát öltenek az írások. Nem vagyok biztos benne, hogy ez segít az ügynek. Az aktivista és mozgalmár álláspont nem jó ómen a probléma megoldásához" - mondta Kovács Zoltán. A "nyugati migránstámogató politika" változását firtató kérdésre válaszolva arról beszélt, hogy "a valóság végre áttörte a hallgatás és a félrebeszélés falát, és kezdi megmutatni magát".
   

"Magyarországnak és a magyar kormánynak is köszönhetően sikerült lebontani azt a falat, amely eltakarja a valóságot az európai közvélemény szeme elől. Ebben tagadhatatlanul van szerepünk. A valóságról mi kezdtünk el először beszélni. Ezzel sokat tettünk, van még feladatunk, de az idő nekünk dolgozik" - közölte a kormányszóvivő.
    

Megjegyezte, Nyugat-Európában nem nagy erősség a belátás. Hiába van valakinek igaza, annak elismerése nem egyik napról a másikra történik. Ez zajlik most is - tette hozzá. "A félrebeszélés falát ledöntöttük, a brüsszeli és nyugati politikusok most másik falat építenek, vagy éppen paravánt húznak a valóság elé" - válaszolta arra a kérdésre, számít-e az uniós migránspolitika változására.
    

Kovács Zoltán a jövő évi országgyűlési választásokról szólva kijelentette: "2014-ben azt hirdettük, hogy folytatjuk, a 2018-as választásoknak pedig az a tétje, hogy folytathassuk". Kitért arra: hét év szisztematikus kormányzati munkájával, kockázatokat vállalva és kockázatos döntéseket is hozva nagyon komoly eredményeket lehetett elérni a nemzeti alapú kormányzásban, amely Magyarország és a nemzet mozgásterét alapvetően megváltoztatta. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi világban, a globalizációban a nemzet a legjobb megoldás és így egy nemzeti kormány.
   

"A közeljövőben ugyanis azt a konstrukciót is ki kell építeni, amely engedi, hogy a természetes és elkerülhetetlen globalizációs folyamatoknak a részévé váljunk, de gondoskodik arról, hogy a hagyományaink, az alapértékek, amelyek életünket irányítják működőképesek maradjanak" - fogalmazott. Kovács Zoltán azt mondta, egy kormánynak az a jó, ha egy felelős, jól működő ellenzéke van. Hogy ki hogyan számol el a lelkiismeretével a baloldalon vagy a Jobbikban, az csak rájuk tartozik, és majd a választó ítéletet mond mindenkiről - jegyezte meg a kormányszóvivő, aki úgy fogalmazott: "mi tiszta lelkiismerettel megyünk bele a küzdelembe, hiszen a kormányzati teljesítmény, az elért politikai célok azok kiteríthetőek az asztalra".
    

Miután Orbán Viktor miniszterelnök a lázadás évének nevezte az ideit, a kormányszóvivő egy kérdésre válaszolva a magabiztos remények éveként beszélt 2018-ról. A jobboldali sajtó ellenzéki orgánumok általi megbélyegzéséről, a propagandistázásról szóló felvetésre azt kérdezte: amikor az ellenzéki médiumok az ellenzék üzeneteit juttatják el a nyilvánossághoz, akkor azt minek nevezzük?
    

Kijelentette: ha egy kormány az üzeneteivel a sajtón keresztül el akar jutni a nyilvánosságig, az nem propaganda, hanem a politika alapvető természete. A politikacsinálás alfája ugyanis, hogy a saját érvek, információk, üzenetek, közlendők a nyilvánosságban is megjelenjenek. Aki nem tud erről gondoskodni, az nem tud jó politikát csinálni - fogalmazott.
    

Hozzátette: "az emberek nem hülyék. Az emberekkel a valóságról kell beszélni és meg kell kérni őket, hogy mondják el a véleményüket. A kormány pontosan ezt teszi. A propagandázás mantrázásakor is a valóságérzékeléssel van probléma, semmint azzal, hogy ki hogy használja a rendelkezésre álló eszközöket, a nyilvánosság elérését".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com