Kormányszóvivő: mindent meg fogunk tenni ezután is, hogy megvédjük a magyar családokat, a nyugdíjasokat és a munkahelyeket

Mindent meg fogunk tenni ezután is, hogy megvédjük a magyar családokat, a nyugdíjasokat és a munkahelyeket - mondta a Facebookon közzétett karácsonyi videójában Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő."Itt van a legszebb keresztény ünnep, az elcsendesedés és a szeretteinkkel való együttlét ideje. Idén talán még jobban örülünk, ha együtt és békében lehetünk, mert látjuk, hogy ez mennyire törékeny" - fogalmazott a kormányszóvivő.
    

Felidézte, hogy egész évünket meghatározta a háború miatti aggodalom. "Tavaly ilyenkor még azt reméltük, ha túl leszünk a járványon, akkor visszatérhetünk a normális kerékvágásba, de sajnos nem így lett" - tette hozzá. "A háború és a szankciós rossz döntések miatt nehéz időket élünk. Európát energia- és gazdasági válság, valamint brutális áremelkedés sújtja, ami a magyar emberek életére is kihat. Sokan aggódnak a családjuk biztonságáért, megélhetéséért, munkahelyéért, vállalkozásáért" - mondta Szentkirályi Alexandra.
    

A kormányszóvivő hangsúlyozta: csak remélni tudjuk, hogy minél előbb józan döntést hoznak azok a hatalmak és európai vezetők, akik valóban tehetnek a békéért és a szankciós válság befejezéséért. "Itt, Magyarországon mi annyit tehetünk, hogy nem hagyjuk ebbe belesodródni az országot és amennyire tudunk, védekezünk a válság ellen.


A kormány munkáját egész évben ez határozta meg" - jelentette ki.
    "A karácsonyfa mellé is ezt az üzenetet tudom önöknek tenni: mindent meg fogunk tenni ezután is, hogy megvédjük a magyar családokat, a nyugdíjasokat és a munkahelyeket" - mondta Szentkirályi Alexandra.
    

A kormányszóvivő békés, boldog karácsonyt kívánt a videóban minden magyar családnak, minden magyar embernek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com