Kormányszóvivő: új veszélyhelyzeti elemekkel bővülhet az alaptörvény

Az alaptörvény tervezett módosításával a kormány a veszélyhelyzet körét szeretné kibővíteni két új esettel, a humanitárius katasztrófával és a szomszédos országban zajló háborús konfliktussal  - mondta el a kormányszóvivő pénteken az M1 Ma reggel című műsorában.Szentkirályi Alexandra kifejtette: a járványhelyzet alatt fontos volt, hogy adott esetben gyorsan és határozottan fel tudott lépni a kormány, és bár a pandémia miatti veszélyhelyzet május végén lejár, lehetnek olyan szituációk, amikor a kormánynak be kell avatkoznia.
    

Kitért arra, hogy a kormány 40 milliárd forintot költött eddig a háborúból menekülők különböző formában történő megsegítésére, és ennek az összegnek mintegy 2 százalékát kapta meg csupán az uniótól. Ez nem váratlan, a határvédelemre fordított 600 milliárd forintból is csak 4 milliárd forintnyi támogatást kapott az ország - jegyezte meg, hozzátéve, szeretnék, ha az unió jobban kivenné a részét ezekből a terhekből, mert Magyarország az egész unió nevében is eljár.
    

A kormányszóvivő jelezte: az árstopra vonatkozó intézkedések hatalmas segítséget jelentettek a magyar embereknek és jelentősen lenyomták az inflációt. Ha ezeket nem vezették volna be, és a rezsicsökkentés nem lenne, 13 százalék körül járna az infláció a mostani 8,6 százalékkal szemben - jegyezte meg. Kijelentette: a nemzeti kormány nem gondolkodik megszorításokban a jövőben sem, és továbbra is a magyar családokat fogják segíteni.
   

Szentkirályi Alexandra a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt, hogy az árstop esetleges fenntartását a magyar gazdaság helyzete lehetővé teszi, mivel "jól sáfárkodtak" a rájuk bízott közvagyonnal, és ütésálló magyar gazdaságot tudtak létre hozni; tavaly - a koronavírus-járvány után is - az egyik legmagasabb gazdasági növekedést produkálta a magyar gazdaság.
    

Az infláció növekedésének egyik fő oka, hogy brutálisan megemelkedtek az energiaárak - mutatott rá Szentkirályi Alexandra, kiemelve, hogy ez nem magyar sajátosság, és a magyar inflációs adat például egy tizeddel marad el az amerikaitól. Közölte, számítanak az uniós forrásokra, amelyek járnak a magyar embereknek, ugyanakkor nincs úgy "kifeszítve" a magyar gazdaság, mint 2010 előtt, tehát nincs szó arról, hogy ha ezek a pénzek nem érkeznének meg, akkor megszorításokra vagy IMF-hitelre lenne szükség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com