Kormányzati támogatást kapott Székesfehérvár természetvédelmi fejlesztésekre

A múlt heti kormányülésen Székesfehérvár 5,85 milliárd forint kormánytámogatást kapott a Sóstó természetvédelmi terület és a vidámparki csónakázótó rehabilitációs programjára, valamint az új Sóstói Stadion szurkolói kiszolgálásának minőségét javító beruházásokra - jelentette be a város fideszes országgyűlési képviselője kedden, a polgármesterrel közös sajtótájékoztatón.moneyVargha Tamás hangsúlyozta, Székesfehérvár soha nem kapott még annyi támogatást, mint az elmúlt öt évben.
Közölte, hogy a mostani mintegy hatmilliárd forintból 3,8 milliárd forintot fordítanak természetvédelmi fejlesztésekre.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester kiemelte: Sóstó esetében jóval többről van szó, mint egy futballstadion építéséről, mert a százszázalékos állami támogatás révén egymással összefüggő fejlesztések, egyfajta városrészi rehabilitáció valósul meg 2015 és 2017 között. Emlékeztetett arra, hogy a tó megmentése hosszú évek óta napirenden van, de eddig forráshiány miatt nem történhetett meg.

Elmondta, hogy a 218 hektáros Sóstó természetvédelmi területen az Északi-tó medréből 115 ezer köbméter iszapot kotornak ki, majd a vízpótlást a jelenleg túlfolyóként működő, 550 méter hosszú Basa-árok folyásirányának megfordításával próbálják elérni.

Kiegészítő vízpótlási lehetőségként vizsgálják a hatóságok bevonásával annak lehetőségét, hogy a város szennyvíztisztító-telepén megtisztított vizet szükség esetén bevezessék a tóba - tette hozzá. A beruházás részeként felújítják a közösségi célokat szolgáló Zöld tanyát, bővítik az erdeiiskola-szigetet, vadmadárkórházat és további madárröpdéket alakítanak ki. A Sóstói Stadion déli oldalán szabadidőparkot és egy tóra vezető stéget létesítenek. Emellett utakat, járdákat, parkolókat, sétányokat alakítanak ki, újítanak fel.

Cser-Palkovics András rámutatott arra, hogy ugyan a vidámparki csónakázótó a város másik felén van, annak rekonstrukciója az állapota és turisztikai vonzerejének növelése miatt elengedhetetlen. A feliszaposodott tómedret kikotorják, a partvédelmet megújítják vagy ahol szükséges, új partfalat építenek. Emellett a két szigetet és a sétányokat is felújítják, így hosszú évek után ismét lehetővé válik a csónakázás a tavon, amit egy csónakház építésével is segítenek.

A stadion rekonstrukciójára további kétmilliárd forintot biztosított a kormány: a támogatásból a létesítmény felszereltségét és a szurkolók kiszolgálásának minőségét javítják - mondta a polgármester, hozzátéve, hogy egyebek mellett teljes wifi-lefedettséget, gyengeáram-fejlesztést, a stadion épületének burkolását, pályavédő rendszer kiépítését, belsőépítészeti munkák elvégzését valósítják meg a forrás segítségével.

Mészáros Attila alpolgármester a beruházások ütemezését ismertetve közölte, a sóstói természetvédelmi terület esetében már januárban kiválasztották a tervezőt. Az engedélyezési folyamat az év végén zárul, majd elkezdődik a megvalósítás.

A csónakázótó fejlesztése jövő tavasszal indul és 2016-ban be is fejeződik, míg a közlekedést érintő munkálatok a stadion építésével párhuzamosan zajlanak majd - tette hozzá. Az MTI kérdésére Cser-Palkovics András elmondta: a Sóstói Stadion bontására május-júniusban írják ki a közbeszerzést.

A tényleges bontás várhatóan decemberben-januárban kezdődhet meg, mert reményei szerint a bajnokesélyes Videoton FC bejut valamely európai kupasorozat csoportkörébe az ősszel. Hozzátette: a fejlesztés befejezése 2017 tavaszán-nyarán várható.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com