Korom Ferenc: a haderő helyzete folyamatosan javul

A haderő helyzete folyamatosan javul - jelentette ki Korom Ferenc a Magyar Honvédség parancsnokává történő kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szerdai ülésén.Azt mondta, a honvédség a legnagyobb haderő-átalakításon és fejlesztésen megy keresztül, "érdemi" képességeket nyer vissza. "Jó úton haladunk" - fogalmazott. A jelenlegi vezérkari főnök meghallgatásán azt mondta: elérkezett az ideje a Magyar Honvédség vezetésének és irányításának korszerűsítését szolgáló szervezeti átalakításoknak. Ennek nyomán a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség (MH) integrációja megszűnik, a Honvéd Vezérkar és az Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) egybeolvadásával megalakul a Magyar Honvédség Parancsnoksága. Ennek élén a parancsnok áll, akit kinevezése előtt a honvédelmi bizottságnak is meg kell hallgatnia.

    
Korom Ferenc hangsúlyozta: amíg a HM és a Honvéd Vezérkar integráltan működött, nem különültek el egymástól egyértelműen a közigazgatási és a katonai stratégiai feladatok. Ezért is vált szükségessé a HM és az MH integrációjának megszüntetése, az önálló Magyar Honvédség Parancsnokságának létrehozása. Azt mondta: meggyőződése, azzal hogy új alapokra helyezik a honvédség vezetési és irányítási rendszerét, a hatáskörök vonatkozásában tiszta viszonyokat teremtenek a Magyar Honvédség vezetésében és irányításában.
    

Elmondta: az MH parancsnoka önálló gazdálkodási jogkörrel fog rendelkezni.  Szerinte ez a legegyértelműbb jele, garanciája annak, hogy a katonai szakmai érdekek minden esetben érvényesülni tudnak majd a haderőfejlesztésben.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Korom Ferenc kiemelte: nemzeti érdekeket képviselő haderőt építenek, "csapatban, erős hittel", amely biztosítja Magyarország függetlenségét, területi épségét, határainak védelmét.
    

Hangsúlyozta: napjainkban már mindenki világosan látja, hogy hazánk, Európa biztonsági környezet jelentősen megváltozott, s "nem jó irányba". Ez pedig magával vonta a katonai erő előtérbe kerülését - tette hozzá. Kiemelte: a haderőnek 2026-ra nem csupán a hagyományos, hanem a hibrid és a kiber hadviselésre kell felkészülni, valamint a tömegpusztító ballisztikus rakéták elterjedése miatti hatásokra is tudnia kell reagálni.
    

Kiemelte: a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program kiemelt célja, hogy a Magyar Honvédség 2026 végére korszerű, a régió egyik meghatározó haderejévé váljon, amely biztosítja Magyarország és a magyar emberek biztonságát. Korom Ferenc részletesen tájékoztatta a bizottságot a honvédségi fejlesztések eddigi eredményeiről, további céljairól. Példaként említette a páncéltörő képesség fejlesztését. Az önkéntes tartalékos rendszerről elmondta, 2018 novemberében a létszám elérte a 8 ezret, s már több mint 2500 területvédelmi tartalékos beosztást töltöttek fel. Kiemelte: egyre fiatalabb a tartalékos állomány.
   

Benkő Tibor honvédelmi miniszter azt mondta:  egyértelműen látható, hogy elindult egy haderőfejlesztési program, amelynek keretében a honvédség egy 21. századi, erős, ütőképes, a térségben meghatározó  haderejévé válhat. Ez a "képesség" a katonák felkészültségén, kiképzettségén, a rendelkezésre álló haditechnikai eszközökön, az anyagi forrásokon, s a 21. századnak megfelelő irányítást és vezetést biztosító parancsnokságon múlik.
    

Demeter Márta, a bizottság LMP-s alelnöke a miniszterhez szólva bírálta a honvédség és Honvédelmi Minisztérium tájékoztatási gyakorlatát. Majd hosszasan sorolta kérdéseit többek között a honvédkórház helyzetéről, a honvédségi beszerzésekről. Majd a válaszok meghallgatása előtt előre jelezte, Korom Ferenc kinevezését nem fogja támogatni.
    

Benkő Tibor a felvetésekre részletesen válaszolt. Megjegyezte, hogy ha Demeter Márta "súlyos, szakmai hibákról" beszél, azt támassza is alá. Kósa Lajos (Fidesz) felszólalásában azt mondta: tervezi, hogy a honvédségi beszerzésekről - akár kihelyezett - ülés keretében tájékozódjon a bizottság. A jobbikos Varga-Damm Andrea számos kérdést tett fel. Rákérdezett arra is, hogy a vezérkar és Székesfehérváron működő ÖHP összevonásával hol fog működni a jövőben az új parancsnokság. Válaszában Korom Ferenc azt mondta jelenleg - bizonyos fejlesztések idejére - átmenetileg két telephelyen, Budapesten és Székesfehérváron dolgoznak. Ezt követően Székesfehérváron lesz a parancsnokság központja.
    

Szintén a jobbikos politikus kérdésére válaszolva Benkő Tibor elmondta, a korábbi közalkalmazottaknak korábban levelet írt, s abban világosan leírta miről szól a honvédelmi alkalmazotti besorolás. A bizottság ülése vitával kezdődött, miután Kósa Lajos a testület elnöke nem olvasta fel az ellenzéki képviselők napirend kiegészítési javaslatait, csak szavaztak arról.
   

Ezért Vadai Ágnes, a testület DK-s alelnöke ügyrendi felszólalásában egy ellenőrző albizottság felállításáért szólalt fel. Elmondta, napirendi kiegészítései között az MTVA épületében történteket, Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök ügyét, a honvédségi beszerzéseket, a budapesti Honvédkórház problémáit szerette volna tárgyalni. Vadai Ágnes azt javasolta, állítsák fel a honvédelmi bizottság ellenőrzési albizottságát, amelyben elsőként a "honvédségi használatúnak mondott", de ténylegesen Orbán Viktor miniszterelnök által használt repülőgép ügyét kell megtárgyalni.
    

Az ügyrendi vita után Vadai Ágnes és a szocialista Harangozó Tamás, Korom Ferenc meghallgatásának kezdete előtt kivonultak az ülésről. A bizottság a kormánypárti többség szavazatával támogatta Korom Ferenc a Magyar Honvédség parancsnokává történő kinevezését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com