Körözöttel buszozott

Bor Norbert zászlós, Daruszentmiklós körzeti megbízottja 24 éve szerelt fel, de az első szolgálaton kívüli elfogás mostanáig váratott magára. A jelenet filmbe illett, és közönsége is volt, az intézkedésre ugyanis két megálló között került sor egy távolsági buszon, Dunaújváros külterületén.Meglátni és intézkedni.

– Június első vasárnap estéjén is ugyanúgy szálltam fel a Volánbuszra, ahogy mindig is szoktam, amikor dunaújvárosi lakhelyemről elindulok a Mezőfalvai Rendőrőrsre, hogy felvegyem az éjszakai járőrszolgálatot, de ezúttal nem kerestem ülőhelyet, miután felmutattam a sofőrnek a bérletemet – vázolta Bor Norbert, és hozzátette, egyenruhában, szolgálati fegyverrel jár munkába. – Bár próbálta takarni az arcát, rögtön kiszúrtam, hogy L. Szandra (28) ül a buszvezető mögötti részen, azt pedig tudtam, hogy a Székesfehérvári Járásbíróság elfogatóparancsot adott ki vele szemben.

Szolgálatba helyeztem magam, és felszólítottam, mutassa fel a személyi igazolványát és a lakcímkártyáját. Ennek csalódottan tett eleget, látszott rajta, hogy nem erre vett jegyet, de összességében együttműködő volt.

Következő megálló: rendőrség.

– Ezután rögtön hívtam a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság ügyeletes szolgálatirányítóját, nevezetesen Südi Sándor törzszászlóst, aki megnézte a rendszerben a rendeletet, és kiderült, hogy L. Szandrát nemcsak a bíróság körözteti, hanem a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság is egy újabb keletű vagyon elleni bűncselekmény gyanújával. Korábban is voltak ilyen ügyei, jómagam is többször intézkedtem már vele szemben, amikor járőrszolgálatot láttam el a Mezőfalvai Rendőrőrs illetékességi területén.

De mióta körözték, úgy fél éve, nem is hallottam, hogy feltűnt volna a környéken – magyarázta a veterán zsaru, aki elfogási tervet dolgozott ki a szolgálatirányítóval. – Ekkor Halász Péter törzszászlós, Nagyvenyim körzeti megbízottja és Horvát Zoltán polgárőr láttak el közös járőrszolgálatot a Mezőfalvai Rendőrőrs illetékességi területén, ráadásul épp Nagyvenyim területén tartózkodtak, ami a távolsági busz következő megállója volt. Sikerült megszervezni, hogy ott várjanak minket a megállóban, és mivel L. Szandra együttműködő volt, nem tartottam indokoltnak a bilincs felhelyezését.

Emlékezetes premier, stílusos jutalom.

– Minden rendben ment. A busz megállt, a gyanúsított a felszólításomra felállt a helyéről, kézbe vette csomagját, majd amikor a rendőr és a polgárőr kollega az ajtó elé állt, a vezető kinyitotta azt. Én is leszálltam, és velük mentem – mondta Bor Norbert, és elmosolyodott. – Csaknem negyedszázada vagyok rendőr, és ez volt az első alkalom, hogy szolgálaton kívül fogtam el körözöttet. Különösen emlékezetessé tette, hogy volt hozzá közönségem, ha lehet ezt mondani, és úgy vettem észre, az utasok közül többen is lélegzet-visszafojtva figyelték az intézkedést, főleg a közelebb ülők. Persze az utójáték is kedvemre való volt. Farkas Dániel százados, a Mezőfalvai Rendőrőrs parancsnoka stílusosan egy üveg borral jutalmazott.

L. Szandrát előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, ahol információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és fogdába szállították. Érdekesség, hogy a mezőfalvai lakos csak pár napig volt szabadlábon, mert az év elején Ausztriában fogták el és vették őrizetbe, szintén vagyon elleni bűncselekmény gyanújával, ahonnan május végén szabadult.

SZ. Z. J.

FOTÓ: RENDŐRSÉG

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

http://ujhazak.com