Korrupció miatt emeltek vádat egy bíró és egy ügyvéd ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat három ember, köztük egy bíró és egy ügyvéd ellen a Miskolci Törvényszéken.A főügyészség azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy egy járásbíróságon dolgozó bíró egy emberkereskedelem bűntette miatt folyamatban levő büntetőügyben tudomást szerzett arról, hogy az ügyben 2018 novemberében az egyik vádlott ismételt letartóztatásnak elrendelését tervezik.
    

Mivel a bíró és ügyvédként dolgozó élettársa ismerték a férfit és a barátnőjét, az információt közölték a vádlottal, hogy a letartóztatására fel tudjon készülni. A kényszerintézkedés elrendelése után az ügyvédnő - felajánlva segítségét - 13 millió forintot kért a vádlott barátnőjétől azzal, hogy azt a letartóztatás megszüntetése érdekében az ügyben eljáró hivatalos személyeknek - köztük a belügyminiszternek és a kényszerintézkedés tárgyában másodfokon eljáró bírónak - kell továbbítania.
    

Az ügyészség szerint a nő az ajánlatot elfogadta és 2019 februárjában előlegként át is adott 500 ezer forintot az ügyvédnőnek. Az időközben - hatásköri okból - a törvényszékre áttett ügyben a vádlott letartóztatását a bíróság 2019. május 6-án megszüntette. Másnap a bíró - aki tudott az élettársa által kért jogtalan előnyről - a bíróság épülete előtt közölte a szabadon bocsájtott vádlottal, hogy fizesse ki az ügyvédnőnek a 13 millió forintból fennmaradó összeget, mert ők intézték el a szabadulását - írták.
    

A valóságban az ügyvédnő és a bíró a letartóztatás megszüntetése érdekében semmilyen lépést nem tett, a kért vesztegetési pénzt maguknak szánták. A jogtalan előny egy részét kifizető, más ügyben letartóztatásban lévő nő beismerő vallomást tett. A bíró és élettársa - aki ezen ügy miatt csaknem fél évig volt letartóztatva - tagadta a bűncselekmény elkövetését - áll a KNYF közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com