Korrupciós bűncselekmény miatt letartóztatásban egy "áljogász" és két társa

Korrupciós bűncselekmény miatt letartóztatásba került egy "áljogász" és két társa, az ügyben vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt folytatnak nyomozást - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) pénteken az MTI-vel.Közleményük szerint egy Pest vármegyei 55 éves férfi valótlanul dandártábornoknak, esetenként titkosszolgálati vezetőnek adta ki magát, de gyakran nevezte magát adó- és jogi ügyekben jártas szakembernek vagy egyetemi oktatónak is. A megalapozott gyanú szerint a férfi azt állította, hogy magas beosztású ügyészeket és más hatósági vezetőket ismer, akiken keresztül vesztegetési pénz kifizetése ellenében különböző eljárásokban tud kedvező eredményeket elérni.
    

A férfi hivatalos személyekre alaptalanul hivatkozva ígérte büntetőügyek befolyásolását úgy, hogy a valóságban ilyen jellegű kapcsolatokkal nem rendelkezett és a folyamatban lévő eljárásokra semmiféle ráhatása nem volt. Az "áljogász" hasonló cselekmények rendszeres elkövetésére rendezkedett be és évek óta ebből tartotta fenn magát - írták.
    

Mint olvasható, volt olyan ember, akivel sikeresen hitette el, hogy kapcsolatain keresztül eléri, hogy egy bűntetőeljárásban csak enyhébb, felfüggesztett szabadságvesztést szabjanak ki, az ezért kért négymillió forintról pedig minden alap nélkül azt állította, hogy annak nagy részét a meg nem nevezett hivatalos személyeknek kell továbbítania. A férfi az átvett összeget megtartotta.
    

Az ügyészség február 7-én hat helyszínen végzett összehangolt eljárási cselekményeket csaknem 50 hivatalos személy, köztük a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség állományának részvételével. Az ügyben eddig öt gyanúsítottat hallgattak ki, az ügyészség eredményesen indítványozta három ember letartóztatását. Az eljárás további gyanúsítottjai az 55 éves férfi bűncselekményeinek elkövetését segítették - közölte a KNYF.
   

Az ügyészség felhívta a figyelmet arra, hogy aki ilyen típusú cselekmények megvalósításában vesz részt, magas büntetési tételű bűncselekményt követ el attól függetlenül, hogy a korrupciós pénzt csak felajánlja, esetleg átadja vagy átveszi, hasonlóan azokhoz, akik bármilyen módon segítik az elkövetést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com