Korrupcióval vádol az ügyészség egy budapesti háziorvost

Korrupcióval vádol a Fővárosi Főügyészség egy budapesti háziorvost, aki hamis igazolást állított ki egy büntetőügyben érintett férfinak.A vád szerint az orvosnak húszezer forintot ígértek azért, hogy állítson ki valótlan tartalmú orvosi igazolást annak érdekében, hogy az egyik páciensének - vádlottként - ne kelljen megjelennie egy bírósági tárgyaláson - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

    
A közlemény szerint az ügy vesztegetésre felbujtó vádlottjának - egy 48 éves férfinak - idézése volt a bíróságra egy ellene lopás miatt folyamatban lévő bűnügyben. A tárgyalást 2019. december 12. napjára tűzte ki a bíróság, amelyen a vádlott tudomása szerint várható volt, hogy végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik.
    

A vádlott mentesülni akart a tárgyaláson való megjelenés alól, ezért 2019. december 11-én felhívta a testvérét - egy 52 éves nőt -, és közölte vele, hogy szüksége lenne orvosi igazolásra azért, hogy ne kelljen megjelennie a számára kedvezőtlen kimenetelű tárgyaláson. A nő még aznap telefonon felhívta a budapesti háziorvost, akinek elmondta, hogy miért van szüksége az igazolásra; az orvos ígéretet tett a kérés teljesítésére.
    

A vád szerint a vesztegetés ajánlatát elfogadó orvos - a kötelezettségét megszegve - olyan ambuláns naplót és orvosi igazolást állított ki, amely szerint a férfi tüdőgyulladásban szenved. Az orvosi igazolást annak tudatában állította ki, hogy azt a férfi a bírósági tárgyalásról való kimentésére fogja felhasználni, majd azt átadta a férfi testvérének, akinek egyúttal felhívta a figyelmét arra is, hogy egy esetleges ellenőrzés esetére az általa felírt gyógyszert váltsák ki.
    

A férfi kimentése érdekében az orvosi igazolást benyújtották a Budapesti II. és III. Kerületi Bírósághoz. Az ígért jogtalan előnyt az orvos végül nem kapta meg. A Fővárosi Főügyészség a férfit és testvérét önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettével, míg az orvost kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja.
    

A vádlottakkal szemben a főügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott a vádiratban, továbbá az orvos esetében arra is indítványt tett, hogy a bíróság vele szemben pénzbüntetést is szabjon ki és határozott időre tiltsa el egészségügyi szakképzettséget igénylő foglalkozás gyakorlásától - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

„Ez a telefon az enyém”

„Ez a telefon az enyém”

Egy fiatal lányt raboltak ki Kiskunhalason: egy idegen férfi erőszakkal vette el a készülékét, miközben azt ismételgette, hogy „ez a telefon az enyém”.

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Az 56 éves férfit az zavarta, hogy a szomszédjában hangosan játszanak a gyerekek Debrecenben.

Rendőrnapról éles bevetésre

Rendőrnapról éles bevetésre

Közel egyórás tárgyalás eredményeként sikerült elfogni az élettársát fogva tartó férfit 2026. április 25-én, a Budapest XI. kerületi lakásában.

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

http://ujhazak.com