Korrupt pénzügyőröket ítéltek el Szegeden

Kilenc, a röszkei autópálya-határátkelőhelyen szolgálatot ellátó, az utasoktól készpénzt elfogadó pénzügyőrt ítélt el csütörtökön első fokon a Szegedi Törvényszék.A bíróság a korábban osztályvezetőként dolgozó, őrnagyi rendfokozatú elsőrendű vádlottat vezető beosztású hivatalos személyként, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében mondta ki bűnösnek. Egykori beosztottjait pedig hivatalos személyként, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében találták bűnösnek.
    

A korábbi őrnagyot öt év börtönbüntetéssel sújtotta a törvényszék, társaira egy év öt hónap és két év négy hónap közötti börtönbüntetést szabtak ki.

Négy vádlott esetében a szabadságvesztés végrehajtását három, illetve négy évre felfüggesztették. A vádlottakra több százezer forint pénzbüntetést is kiszabtak, valamint velük szemben több százezer, illetve több millió forintra vagyonelkobzást is elrendeltek.
    

A vádirat szerint 49, a röszkei autópálya-határátkelőhelyen szolgálatot ellátó pénzügyőr 2017 októbere és 2018 májusa között a külföldi utasoktól, buszsofőröktől, tehergépjármű-vezetőktől készpénzt fogadott el. Alkalmanként általában öt és száz euró közötti összeget kaptak, de elfogadtak forintot vagy más valutát is. Az 1573 oldalas vádirat szerint a pénzügyőrök ebben az időszakban 4356 esetben követtek el korrupciós cselekményt.
    

Előkészítő ülésen kilenc olyan vádlott esetében hozott a bíróság csütörtökön ítéletet, aki a bűnösségére kiterjedő beismerő vallomást tett és lemondott a tárgyalásról. Gaudi Tibor bíró az indokolásban elmondta, a vádlottak a kilépőoldalon az utasok áfa-visszaigénylését intézték, illetve a belépőoldalon a teherforgalmat ellenőrizték. Az átkelőn szervezett rendszer működött, a vádlottak az ellenőrzések után kapták meg az utasoktól a pénzt, amelyet a lebukás elkerülése érdekében a vádlottak valamelyike rendszeresen összegyűjtött, majd a szolgálat végeztéig elrejtett. A megszerzett összeget a vádlottak rendszeres időközönként elosztották egymás között.
   

A bíró hangsúlyozta, nem a büntetés kegyetlensége bír igazi elrettentő erővel, hanem az, hogy a büntetés nem maradhat el, a bíróság ezért az ügyészi indítványhoz képest enyhébb büntetést szabott ki. Nyomatékos enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy a bűnösségüket beismerő, a következményeket vállaló vádlottak mindegyike munkát végez, rendezett körülmények között él, a társadalomba történő visszailleszkedésük sikeresnek tűnik. Az ügyészség valamennyi vádlott esetében súlyosításért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com