Kósa: Demeter Márta primitív politikai haszonszerzés érdekében megszegte esküjét

Az LMP-s Demeter Márta primitív politikai haszonszerzés érdekében megszegte esküjét - jelentette ki az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.Kósa Lajos emlékeztetett: a képviselői esküben is benne van, hogy a "törvényeket megtartom". Demeter Márta - aki a honvédelmi bizottság alelnöke - nem nyilvános adatot hozott nyilvánosságra, ez törvénysértés - fogalmazott a fideszes politikus, hozzátéve: a honvédelmi és rendészeti bizottságnak nem lehet olyan tagja, aki "szánalmas politikai okokból" visszaél adatokkal és nem nyilvános adatot nyilvánosságra hoz. Márpedig a katonai repülésre vonatkozó adatok nem nyilvánosak - mutatott rá.

    
Ráadásul Demeter Márta mindkét esetben hazudott, egyik esetben egy kétéves kislány adataival élt vissza - mondta, hozzátéve, ezért kezdeményezte Kövér László házelnöknél Demeter Márta nemzetbiztonsági átvilágításának felülvizsgálatát. Ennek során dől el, jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot Demeter Márta - fejtette ki Kósa Lajos, megjegyezve: Demeter Márta tetteivel már bebizonyította, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
    

Demeter Márta, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának LMP-s alelnöke október 16-án fordult írásbeli kérdésekkel a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez, annak kapcsán hogy a honvédség A319-es Airbusával miért utaztatták Ciprusról Magyarországra Orbán Viktor miniszterelnök lányát.
    

Ezt minden érintett cáfolta, s kiderült, egy Orbán vezetéknevű magyar katona és - engedéllyel - családja utazott a gépen. Ezt követően egy másik írásbeli kérdésben egy kiképzési repülésen részt vevő gépről állította, hogy azon indokolatlanul és jogtalanul szállították Maróth Gáspárt. Ismét kiderült, hogy a Magyar Honvédség nemzeti fegyverzeti igazgatója, a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért felelős kormánybiztos nem utazott a gépen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com