Kósa: el kell kerülni, hogy terroristákat telepítsenek Magyarországra

A Fidesz frakcióvezetője szerint el kell kerülni, hogy a betelepítéssel terroristák kerüljenek Magyarországra.fidesz-logo_Kósa Lajos az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában hangsúlyozta, a referendumon "Magyarország megvédéséről van szó". A népszavazás nem arról szól, hogy soha senkit nem engedünk be az országba, hanem arról, hogy mi magunk dönthessük el, ki élhet velünk, nem "az Európai Unió soha senki által meg nem választott bürokratái" - hangoztatta.

Kósa Lajos szerint mindig is lehetett tudni, hogy az emberáradattal terroristák is érkeztek, akik számát az egyes becslések kettő és hatezer közé teszik. Megdöbbentő - mondta -, hogy ezek az emberek milyen mértékben telepedtek rá a migránshullámra.

A Kossuth rádió 180 perc című műsorában a politikus riasztónak nevezte azt a képet, ami az Országgyűlés általa vezetett honvédelmi és rendészeti bizottságának csütörtöki ülésén a terroristák logisztikai hálózatáról kirajzolódott. Ez - hangsúlyozta - azzal tört meg, hogy Magyarország kerítést, határzárt húzott déli határán.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com