Kósa Lajos: a radikális szervezetek elleni nyomozás szabályozási feladatokat adhat

A radikális szervezetek elleni nyomozás szabályozási feladatokat vonhat maga után - mondta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán. Kósa Lajos jelezte: Pintér Sándor belügyminiszter arról tájékoztatatta az országgyűlési bizottságot, márciusban jut el a nyomozás addig, hogy szabályozási következtetéseket lehessen levonni belőle. Meg kell vizsgálni például annak a lehetőségét, hogy megfelelően büntetik-e azt, aki kiskorúakat emberek meggyilkolására oktat, nevel vagy kiképez, ebben az ügyben ugyanis voltak ilyen gyerektáborok - közölte.

Hangsúlyozta: minden olyan szervezkedés veszélyes, amely arra alakul, hogy erőszakkal megdöntse az államrendet, embereket gyilkoljon meg. A Magyar Nemzeti Arcvonallal kapcsolatos nyomozásról úgy fogalmazott: "ezek nem azok a szalonnácik, mint a kilencvenes évek közepén Potyka bácsi, Bácsfi Diána, hogy ott hőbörögtek a Parlament előtt, de igazából nem volt arra utaló jel - túl azon, hogy elfogadhatatlan eszméket terjesztettek -, hogy erőszakra hajlamosak lennének".

A mostani ügyben több tucat fegyvert foglaltak le, ami önmagában bűncselekményt jelent, és a gyanú szerint a csoport olyan eszméket terjesztett, amelyek az államrend, a demokrácia erőszakos megdöntésére irányulnak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com