Kósa Lajos egy párhuzamos világban él a Fideszes vezetők szerint is

Kósa Lajos ügyeit nem nézik jó szemmel a Fideszben, de nem merik számára megmondani a párttársai.


A pártban úgy vélik, az ügyvezető alelnök képtelen fegyelmezni magát, a HVG-nek egyik párttársa azt nyilatkozta, hogy  „egy párhuzamos világban él”.
Pár napja a fémkupakokkal akasztotta ki a magyar közvéleményt és a párttársait, majd ezután jött a Dubaji, új-zélandi kiruccanása.

A HVG számára nyilatkozó magas rangú Fideszes azt is elmondta, hogy  „Már csak az a kérdés, hogy ki mondja meg neki, mennyire gáz, amit az utóbbi időben csinál”



Kósa fémkupakok rolling stonesAz is kellemetlen a Fidesznek, hogy hazudott pár napja a Bors újságírójának, mikor azt mondta, hogy Dubai-ba ugrik ki a barátjával 3 napra. Azt már elfelejtette mondani, hogy onnan még tovább utazik Új-Zélandra egy koncertre. Tehát pont egy 18 ezer kilométeres kiruccanást felejtett ki a beszámolóból, ahol egy Rolling Stones koncerten jelent meg.

A hvg.hu által megkérdezett öt fideszes, illetve kormányzati politikus szerint Kósával „nehéz beszélni”, megértetni vele, hogy a nyilatkozatainak, tetteinek vannak kommunikációs következményei, mert – mint többen is fogalmaztak – „nem veszi észre magát”.

Forrás: HVG

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com